Férfi kézi: nehezen indult, de magyar kupagyőzelem lett a vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.08. 14:45
null
Argentínával szemben remek második félidei teljesítménnyel igazoltuk a papírformát (Fotó: MTI)
A férfi kézilabda Provident-kupa záró mérkőzésén a magyar válogatott a második félidőben állva hagyta az argentinokat, és 28–15-ös sikerével az első helyen zárt.
A torna záró találkozójával korábbi kommunikációs igazgatójára, a 2014-ben 50 esztendős korában elhunyt Diószeghy Zsoltra emlékezett a Magyar Kézilabda-szövetség.

Nehezen lendült játékba a magyar válogatott, talán az is megzavarta a csapatot, hogy az argentinok az első periódusban a korábban látottakhoz képest kevésbé nyitották meg védekezésüket. Támadásban sok volt a pontatlanság és a kapkodás, Talant Dujsebajev a 14. percben 4–4-es állásnál már másodszor kért időt.

Hátul szerencsére már jobban ment a csapatnak, amiben nagy szerepe volt a több bravúrt is bemutató csurgói Bartucz Lászlónak. A félidő második fele már jobb játékot hozott, Faluvégi Rudolf dinamikájának és Bodó Richárd átlövésgóljainak köszönhetően sikerült többgólos előnyt kiharcolni, a szünetben 14–9-re vezetett a magyar együttes.

A második játékrészre érkezett Mikler Roland, miközben egy időre hármas emberhátrányba kerültünk. Ezen túljutva hamar elléptünk kilenc góllal, a 38. percben kénytelen volt időt kérni az argentin kapitány. A játék képe azonban nem változott, nyoma sem volt már a mérkőzés eleji döcögős támadásvezetésnek, rendre megtaláltuk a rést az ellenfél védelmén. A 42. percre meglett a közte tíz, de itt nem álltunk meg.

A második harminc percben látottak már biztatóbb képet mutattak a januári Eb előtt, mindössze hat gólt kaptunk ebben a periódusban, Mikler a szövetség statisztikája szerint 73 százalékos védési mutatóval zárt. A vége 28–15-ös magyar siker, két győzelemmel nyertük meg a Provident-kupát.

ÍGY LÁTTÁK A FŐSZEREPLŐK A MÉRKŐZÉST


FÉRFI KÉZILABDA
PROVIDENT-KUPA FELKÉSZÜLÉSI TORNA (DEBRECEN), 3. MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 28–15 (14–9)
Debrecen, 3000
néző. V: Stolarovs, Licis (lettek)
MAGYARORSZÁG: BARTUCZ – Hornyák 3, Nagy K. 1, Császár G. 2 (1), BÁNHIDI 3, Dzsamali 2, GAZDAG 5 (4). Cs: MIKLER (kapus), Borsos, SCHUCH 2, BODÓ 3, Faluvégi 1, IVÁNCSIK G. 4 (1), Zubai 2, Zdolik. Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev
ARGENTÍNA: Schulz – Pizarro 2, VIDAL 4, Carou, Portela, F. Fernández 2, Simonet 2. Cs: Garcia (kapus), Vieyra, Portela, J. Fernández 1, Canepa 1 (1), Cangiani, Schiaffino 2, Querin, Simonet, Riccobelli 1. Szövetségi kapitány: Eduardo Gallardo
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–2. 10. p.: 4–4. 15. p.: 6–4. 26. p.: 11–7. 38. p.: 19–10. 42. p.: 22–12. 50. p.: 28–12
Kiállítások: 14, ill. 18 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Talant Dujsebajev:
– Nehezen alkalmazkodtunk az argentin válogatott kellemetlen stílusához, amikor viszont sikerült, akkor uraltuk a játékot, s balkezes átlövő nélkül is biztosan nyertünk, miközben több taktikai elemet is gyakorolhattunk.
Eduardo Gallardo: – Az első félidőben még jól tartottuk magunkat, a folytatásban viszont sajnos összezuhantunk. Erre az sem mentség, hogy a játékvezetők ítéletei nem mindig kedveztek nekünk.

A torna végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Argentína 2, 3. Fehéroroszország 0

KÜLÖNDÍJASOK
A legjobb játékos:
Faluvégi Rudolf
A legjobb kapus: Mikler Roland
Gólkirály: Makszim Baranau (Fehéroroszország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország B–Fehéroroszország 21–25 (8–11)
MAGYARORSZÁG B:
Borbély, Holló B. (kapusok), Bóka 2, Debreczeni 1, Fekete, Gerdán, Juhász Á. 6, Kemény 6, Leimeter, Ligetvári 3, Nagy B., Oláh T., Országh 1, Stranigg J., Szöllősi Ba. 1, Velky 1. Szövetségi edző: Juhász István

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Magyarország–Fehéroroszország 32–20 (15–6)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Argentína–Fehéroroszország 30–23 (12–14)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BARTUCZ László (Csurgói KK), SZÉKELY Márton (Csurgói KK), MIKLER Roland (MVM Veszprém KC)
Jobbszélsők: PÁSZTOR Ákos (Grundfos Tatabánya KC), HORNYÁK Péter (Csurgó)
Jobbátlövő: BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen – Svájc), FALUVÉGI Rudolf (Csurgói KK), NAGY Kornél (Dunkerque HB – Franciaország)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Balatonfüredi KSE), HEGEDŰS Márk (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (MVM Veszprém KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Grundfos Tatabánya KC), BORSOS Tamás (Ceglédi KKSE), DZSAMALI Iman (IFK Kristianstad – Svédország), ZDOLIK Bence (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: GAZDAG Tibor (Csurgói KK), IVÁNCSIK Gergő (MVM Veszprém KC)

Szövetségi kapitány: Talant DUJSEBAJEV
Edző: SÓTONYI László
Csapat-koordinátor: BARTÓK Csaba

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
2025.05.09. 08:40

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
2025.05.08. 20:38

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.07. 19:26

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
2025.05.07. 09:25

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
2025.05.06. 21:05

Kézilabda: Bodó Richárd nem kapott meghívót Chema Rodrígueztől

Kézilabda
2025.04.29. 12:17

Sipos Adrián: A két lányom mindig azzal enged el, hogy csak piros lap ne legyen

Kézilabda
2025.04.29. 10:10

Nem tartották nagy tehetségnek, a legjobb lett – Kovács Péter 70 éves

Kézilabda
2025.04.08. 07:24
Ezek is érdekelhetik