Férfi kézi: Rosta Miklós már nem vezetőedző Győrben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.07. 15:21
A férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának 12. helyén álló ETO-SZESE-nél úgy döntöttek, hogy mától Deáki István a felnőttcsapat vezetőedzője, míg az eddigi tréner, Rosta Miklós Deáki István helyét veszi át az utánpótlásban.

Auer Károly elnök a váltást így indokolta a klub honlapjának: „Bár Rosta Miklós munkáját maximálisan elismerjük, s hisszük, hogy jó kezekben volt nála a csapat, mégis meg kellett hoznunk ezt a döntést, mert azt is látjuk, hogy új impulzusokra van szükség ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Az előbb említett okok miatt nem szerettünk volna megválni Rosta Miklóstól, hiszen rá is hosszú távon szükségünk van, csakúgy, mint Deáki Istvánra, akit a jelenlegi keret gyakorlatilag jól ismer. A csapat gerincével három évvel ezelőtt megnyerte az NB I/B-t. Most nem ez a cél, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy elmozdítsa a holtpontról a társaságot."Auer Károly elnök a váltást így indokolta a klub honlapjának: „Bár Rosta Miklós munkáját maximálisan elismerjük, s hisszük, hogy jó kezekben volt nála a csapat, mégis meg kellett hoznunk ezt a döntést, mert azt is látjuk, hogy új impulzusokra van szükség ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Az előbb említett okok miatt nem szerettünk volna megválni Rosta Miklóstól, hiszen rá is hosszú távon szükségünk van, csakúgy, mint Deáki Istvánra, akit a jelenlegi keret gyakorlatilag jól ismer. A csapat gerincével három évvel ezelőtt megnyerte az NB I/B-t. Most nem ez a cél, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy elmozdítsa a holtpontról a társaságot."

A kedd esti edzést már Deáki István tartotta, s ezzel az egy közös tréninggel a háta mögött lép ma pályára Magyar Kupa-mérkőzésen este 7 órakor Tatán az együttes.

Rosta Miklós szerint egy edzőnek ilyen helyzetre mindig fel kell készülnie: „Ez egy ilyen szakma, ez bármikor utolérhet bennünket, főleg ha nem nyer sorozatban a csapat. Sokszor azt is szokták mondani az edzők, hogy ki sem csomagolnak teljesen a bőröndből, hiszen nem tudni, mikor kell továbbállniuk. Nos, nálam azért ilyen nincs, hiszen kötődöm Győrhöz, s maradok is a klubnál. Ettől függetlenül nem örültem a döntésnek, de tudomásul veszem, s remélem, ez a lépés is hozzájárul az eredményesebb szerepléshez. Deáki István kinevezése logikus döntés volt, talán ő tud a legjobban hatni most a csapatra, ő jelenheti azt az impulzust, amire szükség van."

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Fazekasék és Rostáék is kupát nyertek

Kézilabda
2026.04.19. 22:09

Európai kézilabdaligák: Fazekas-parádéval újra kupagyőztes a Plock

Kézilabda
2026.04.18. 23:07

Húsvéti ajándék: visszatér Szegedre a magyar válogatott beálló

Kézilabda
2026.04.05. 10:30

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter nyolc gólt rámolt be a Kristiansand kapujába

Kézilabda
2026.04.03. 23:08

Magyar válogatott kézilabdázók válthatják egymást a Szegednél – sajtóhír

Kézilabda
2026.03.19. 09:48

Rosta Miklós: Minden esélyünk megvan kijutni a vb-re

Kézilabda
2026.03.17. 20:05

Az olaszok ellen játszanak, de már a szerbekre is készülnek Chema Rodríguezék

Kézilabda
2026.03.17. 18:46

Leimeter Csaba öt góllal járult hozzá csapata győzelméhez Németországban

Kézilabda
2026.03.08. 22:09
Ezek is érdekelhetik