Női kézi: a Ferencváros nyerte meg az Elek Gyula-kupát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.16. 13:52
A Ferencváros női kézilabdacsapata utolsó mérkőzésén a Podravka Koprivnicát is legyőzte (33–30-ra), ezzel házigazdaként megnyerte az Elek Gyula-kupát.

A második helyet a Siófok szerezte meg, miután a vasárnapi mérkőzésén 30–28-ra nyert a lengyel Lublin ellen.

A torna legjobb játékosának a ferencvárosi Nerea Penát választották.

Pena és a Fradi is elfáradt vasérnapra, de a győzelem
így is meglett (Fotó: fradi.hu)
Pena és a Fradi is elfáradt vasérnapra, de a győzelem így is meglett (Fotó: fradi.hu)

„A kupagyőzelemnek nagyon örülünk, de a torna egyúttal a hibáinkra is rámutatott az elmúlt három mérkőzésen – nyilatkozta a fradi.hu-nak Elek Gábor, a népligetiek vezetőedzője. – Az első találkozó jól sikerült, a másodikon már akadtak hibáink főleg a helyzetek kihasználásában. Az utolsó mérkőzésen a védekezésünk és a kapusteljesítményünk kritikán aluli volt Szikora Melinda egy rövid periódusát leszámítva. A győzelmek ellenére sokat hibáztunk az elmúlt két napban, bőven lesz mit kijavítanunk az elkövetkező héten. Összességében nagyon hasznos volt a torna és fontos része volt a felkészülésnek!”

„Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk a kupát a csapattal, jól beleilleszkedtek ezek a mérkőzések a felkészülésünkbe – mondta ugyancsak a klubhonlapnak Nerea Pena. – Az első két mérkőzés jól ment nekem és a többieknek is. A mai napra már picit elfáradtunk, de a legfontosabb most is a győzelem volt. Köszönjük a lelkes buzdítást a kilátogató szurkolóknak!”

NŐI KÉZILABDA, ELEK GYULA-KUPA
VASÁRNAPI EREDMÉNYEK

Siófok–Lublin 30–28 (15–14)
FTC–Koprivnica 33–30 (16–13)

A torna végeredménye: 1. FTC 6 pont, 2. Siófok 4, 3. Lublin 2, 4. Koprivnica 0
SZOMBATI EREDMÉNYEK
FTC-Rail Cargo Hungaria–MKS Seigros Lublin (lengyel) 38–20 (19–11)
Ld:
Hornyák D. 7, Kovacsicz 6, ill. Niedzwiedz 7, Gega 3
Siófok KC-Galerius Fürdő–HC Podravka Koprivnica (horvát) 24–22 (11–10)
Ld:
el-Gaui 5, Erdősi 4, ill. Milosevic, Dzono 4-4
Lublin–Koprivnica 20–16 (9–9)
Ld:
Niedzwiedz, Gega 7-7, ill. Vidak 4, Dezic 3
FTC–Siófok 28–16 (10–9)
Ld:
Pena 9, Szucsánszki, Schatzl 5-5, ill. Orbán, Logvin 3-3

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
11 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03
Ezek is érdekelhetik