Férfi kézi: kulcsemberével hosszabbított a szegedi csapat

2015.06.15. 12:36
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbátlövője, Balogh Zsolt meghosszabbította szerződését, így 2018-ig a klub játékosa marad – adta hírül az együttes hivatalos honlapja.

„Balogh Zsolt keretünk egyik meghatározó játékosa, így fontosnak tartottuk, hogy már a szezon kezdete előtt megállapodjunk vele. Az időtartamból is kiderül, hogy a jobbátlövővel hosszú távra tervezünk, ezért írtunk alá vele három plusz egy éves szerződést, így kettőezer-tizennyolcig biztos, hogy a játékosunk marad” – nyilatkozta a szerződés aláírása után Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke.

„A csapat vezetősége megkeresett, hogy tárgyaljunk a hosszabbításról. Korrekt ajánlatot kaptam, jól érzem magam a Mol-Pick Szegednél, remek a csapat, a szakmai stáb, így örömmel írtam alá a megállapodást. A Bajnokok Ligájában szép eredményeket értünk el, eljutottunk a legjobb nyolcig, tavaly megnyertük az EHF-kupát, ezek mind-mind szép sikerek. Úgy gondolom, hogy jövőre még jobbak leszünk, még tovább fejlődünk” – nyilatkozta Balogh Zsolt.

Aki 2012-ben szerződött a szegedi együttesbe. Eddig 132 meccsen lépett pályára, és 533 gólt szerzett, ez meccsenként négygólos átlagnak felel meg. A magyar NB I-ben 82 meccsen 334-szer volt eredményes, a Bajnokok Ligájában 28 meccsen 98-szor zörgette meg a hálót, az EHF-kupában 12 találkozón 57-szer talált a kapuba, míg a Magyar Kupában 10 meccsen 44 gólt dobott. A 2014–2015-ös szezonja volt a legjobb, akkor összesen 219 gólt szerzett a Szegedben.

Balogh stabil tagja a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amellyel kiharcolta a jövő év eleji, lengyelországi Európa-bajnokságon való részvételt.

Legfrissebb hírek

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07

A brazil Lewandowski nyártól Mosonmagyaróváron kézilabdázik

Kézilabda
2026.04.20. 11:06

Balogh Zsolt: Játszhatnék még, de úgy emlékezzenek rám, ahogy abbahagytam

Kézilabda
2026.04.03. 19:31

Bejelentette Máthé Dominik szerződtetését az Ohrid – hivatalos

Kézilabda
2026.04.01. 11:36

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
2026.03.20. 15:20

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
2026.03.17. 09:52

Új elnök kerül az igazgatóság élére a szegedi férfi kézilabdaklubban

Kézilabda
2026.03.06. 10:34

Ukrán balátlövőt igazolhat a Pick Szeged

Kézilabda
2026.02.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik