Férfi kézi BL: „Azért jöttünk, hogy megnyerjük a döntőt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.30. 20:44
Mint megírtuk, az MKB-MVM Veszprém lesz a Barcelona ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája final fourjának döntőjében, miután Carlos Ortega csapata kitűnő második félidei játékával 31–27-re legyőzte a THW Kielt. A siker után Nagy László és Gulyás Péter értékelte a mérkőzésen történteket.

„Az első tíz percben a Kiel volt a jobb, megint egy kicsit megilletődtünk a hangulattól, de utána jól játszottunk. A második félidő elején labdákat szereztünk, könnyű gólokat lőttünk, megtörtük a Kielt, amely a végén már nem tudott visszajönni – értékelt a DIGI Sport1-nek Gulyás Péter, az MKB-MVM Veszprém jobbszélsője. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy holnap döntőt játszunk, és azért jöttünk ide, hogy meg is nyerjük. A mostani összecsapás eleje ugyanaz volt, mint a tavalyié, amelyen ugyanígy belealudtunk a meccsbe, most viszont minél tovább próbáltuk őket a saját kapujuk előtt tartani, annál eredményesebbek voltunk. Gólokat lőttünk belőle, végig ott voltunk rajtuk, a kapuscsere után feljavult a védekezésünk is, ezzel tudtunk a döntőbe jutni.” Gulyás Péter, az MKB-MVM Veszprém jobbszélsője. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy holnap döntőt játszunk, és azért jöttünk ide, hogy meg is nyerjük. A mostani összecsapás eleje ugyanaz volt, mint a tavalyié, amelyen ugyanígy belealudtunk a meccsbe, most viszont minél tovább próbáltuk őket a saját kapujuk előtt tartani, annál eredményesebbek voltunk. Gólokat lőttünk belőle, végig ott voltunk rajtuk, a kapuscsere után feljavult a védekezésünk is, ezzel tudtunk a döntőbe jutni.”

Alilovic: Ez életem egyik legboldogabb napja – reakciók

„Elképesztő, hogy a Kiel milyen gólokat lőtt az első félidőben, gondoltuk, csak nem bírja ilyen pontossággal végig a második játékrészt is, aztán összeállt a védekezésünk, volt kapusteljesítmény, tudtunk rohanni, ezt szerettük volna elérni. A végén nagyon elfáradtunk, de azt gondolom, megérte, hiszen győzni tudtunk” – mondta Nagy László, a Veszprém jobbátlövője.

„A második félidő elején magabiztosan kezdtünk védekezésben, lerohanásokból sok gólt szereztünk, volt néhány kimaradt helyzet, úgyhogy lehetett volna nagyobb is a különbség, de nem lehetünk elégedetlenek. Akkor éreztem, hogy van keresnivalónk, és szerencsére mentálisan nagyon jól bírtuk a végjátékot, fegyelmezettek voltunk, ami a legfontosabb.”

„Tavaly kikaptunk a Kieltől az elődöntőben, ezért idén szerettünk volna visszavágni, tavaly kikaptunk a harmadik helyért a Barcelonától, idén szeretnénk azért is visszavágni a fináléban. Nagyon keményen kell dolgoznunk, és egyértelmű, hogy egy ilyen siker után el is hihetjük, képesek vagyunk nyerni. Bízzunk benne, hogy ez egy más hangulatú összecsapás lesz, egy éve balszerencsénk volt a mérkőzés végén, de az idén talán fordul a kocka. Nagyon fáradtak vagyunk, de nem számít, ki kell használnunk a huszonnégy órás pihenőt. A közönség fantasztikus volt, a drukkerek nélkül nem biztos, hogy el tudtuk volna érni ezt a sikert.”

A találkozó után Carlos Ortega vezetőedző, Mirko Alilovic, Schuch Timuzsin és Lékai Máté értékelt az NSO Tv-nek.

TOVÁBBI REAKCIÓKAT ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

A Veszprém a Kielce elleni sima győzelemmel zárta a felkészülést

Kézilabda
2026.08.22. 22:19

Kiel elleni vereséggel hangolt az idényrajtra a Pick Szeged

Kézilabda
2026.08.21. 21:01

Döntőbe jutott a Veszprém a spanyolországi kézilabdatornán

Kézilabda
2026.08.20. 20:35