Férfi kézi: a Kiel máris megoldotta Klein pótlását

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 12:24
A Kiel férfi kézilabdacsapata korábbi svéd játékosa, Henrik Lundström reaktiválásával oldotta meg a nyolc hónapra kidőlt Dominik Klein pótlását.

A Kiel áprilisban a Szegeddel játszik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az utóbbi napokban mindkét csapatból kidőlt egy balszélső, ám míg a vakbélgyulladás miatt megműtött Jonas Källman helyére a Tisza-partiak senkit sem igazoltak, addig a német sztárgárdánál továbbra is ugyanannyi játékosra számíthat Alfred Gíslason vezetőedző. A keresztszalag-szakadás miatt több mint fél évig harcképtelen Dominik Klein helyére ugyanis a kieliek visszahívták Henrik Lundströmt.

A 35 éves svéd balszélső 2004 és 2012 között 425 mérkőzésen 1106 gólt dobott a Kiel színeiben, az aktív játéktól tavaly nyáron vonult vissza. A német klub arról nem adott tájékoztatást, hogy a 104-szeres svéd válogatott Lundströmmel mennyi időre szóló szerződést kötöttek.


A 35 éves svéd balszélső 2004 és 2012 között 425 mérkőzésen 1106 gólt dobott a Kiel színeiben, az aktív játéktól tavaly nyáron vonult vissza. A német klub arról nem adott tájékoztatást, hogy a 104-szeres svéd válogatott Lundströmmel mennyi időre szóló szerződést kötöttek.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
5 órája

Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

Kézilabda
2025.06.13. 18:14

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Története során először német bajnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.06.08. 16:52

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18
Ezek is érdekelhetik