Női kézi: Jó egy kicsit pihenni húsz év játék után - Görbicz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.02. 12:31
Az anyai örömök előtt álló Görbicz Anita élvezi, hogy hosszú idő után végre pihenhet egy kicsit. A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának irányítója párjával, Vincze Ottóval júniusra várja a baba születését, akinek nevéről még nem döntöttek.

„Megmondom őszintén, jó egy kicsit pihenni húsz év folyamatos játék után. Ez a szünet ráadásul örömteli, nem úgy, mint egy sérülés esetén. A mai napig lejárok edzeni a csapattal, persze már óvatosan, de jól vagyok, s a mozgás is jólesik" – mondta a Kisalföldnek Görbicz Anita, aki a kisbabával kapcsolatos kérdésre elmondta: minden valószínűség szerint fiút hord a szíve alatt.Kisalföldnek Görbicz Anita, aki a kisbabával kapcsolatos kérdésre elmondta: minden valószínűség szerint fiút hord a szíve alatt.

„Úgy nézi ki, kisfiunk lesz. A nevéről a párommal, Ottóval együtt gondolkodunk, de dönteni még nem tudtunk."

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Győr a Larviktól elszenvedett vereséggel már nem hibátlan a Bajnokok Ligájában, de így is kedvező helyzetből várhatja a középdöntő folytatását.

Legfrissebb hírek

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31
Ezek is érdekelhetik