Női kézi: A folytatásban ennyi már nem lesz elég! - Martín

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 11:45
null
A támadással nincs baj, de védekezésben többet vár játékosaitól Ambros Martín (Fotó: Veres Viktor)
Láttunk már kézilabdaedzőtől ilyet, csak Ambros Martíntól nem. A Győri Audi ETO KC mestere a francia Metz elleni, szombati Bajnokok Ligája-középdöntős összecsapás 41. percében Gheorge Tadici módra bosszúsan rálegyintett csapatára az egyhuzamban bekapott ötödik gól után, majd elfordult és előkereste az időkérést jelző táblácskát. Az addigra már csak 19–18-ra vezető ETO természetesen összeszedte magát, 31–27-re nyert, és három fordulóval a középdöntő vége előtt biztossá tette helyét a sorozat nyolcaddöntőjében, szóval minden a legnagyobb rendben. De Martín edző mozdulata azért sok mindent elárult, ahogyan aztán kérdésünkre ő maga is.

 

„Igen, valóban dühös voltam, mert nem azt csináltuk védekezésben, amit megbeszéltünk – vágott bele Ambros Martín. – Hibáztunk egyszer, kétszer, háromszor egyhuzamban, és egyik gólt a másik után kaptuk. Ez pedig nem fér bele akkor sem, ha végül győzünk. Muszáj hatvan percig koncentrálnunk, mert ha nem így teszünk, azt az igazán jó csapatok meg fogják büntetni, ahogyan a Larvik is megbüntette két héttel ezelőtt. Márpedig áprilisban-májusban már csak nagyon jó csapatok lesznek az ellenfeleink a magyar bajnokságban és a BL-ben egyaránt, úgyhogy most is végig ugyanolyan összeszedetten kell játszanunk, mint majd akkor szeretnénk.”

„Külön is szeretném kiemelni, hogy a játékosok kiváló munkát végeznek, azt tekintetbe véve, hogy mennyi hiányzónk van, még jobbat is, mint a korábbi években – hangsúlyozta Ambros Martín. – A legjobbak akarnak lenni, nagyon elszántak, én pedig nagyon büszke vagyok rájuk, csodálatos velük dolgozni. Ám azt mindannyiuknak meg kell érteniük, hogy amit eddig kiadtunk magunkból, az már nem elég. Amit eddig száz százaléknak gondoltunk, a mostani helyzetünkben annál többre van szükség a sikerhez. Mindenkinek meg kell találnia magában azt a plusz tíz-húsz-harminc százalékot, amivel még javítani tud a teljesítményén, engem, az edzőt is beleértve. És nagyon keményen dolgozunk is ezért mindennap, minden edzésen, mert a célunk ugyanaz, ami mindig: megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

A TELJES ANYAGOT – AMELYBEN AMBROS MARTÍN ELÁRULJA, MIKET LÁT PROBLÉMÁNAK –, A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

IDE KATTINTVA INTERJÚT OLVASHATNAK SUSANN MÜLLERREL!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–METZ (francia) 31–27
(15–11)
Győr, 4200 néző. V: Marics, Masics (szerbek)
GYŐRI ETO: HERR O. – Bódi 4, S. MÜLLER 6, Kovacsics 3, H. LÖKE 7, Szeny 1, Korsós 6 (5). Csere: Grimsbö (kapus), V. Milanovic-Litre, Aguilar 1, Hornyák Á. 1, Szepesi 2, Knedlíková
METZ: Glauser – Luciano 2, GROS 11 (3), Andrjusina 2, Kamto 3, Mendy 3, Baudouin. Csere: Pierson (kapus), N’Diaye, Liszcsevics 2, O. Vukcsevics 2, L. González 2, Burlet
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 9. p.: 6–3. 13. p.: 8–4. 21. p.: 8–7. 26. p.: 12–8. 33. p.: 17–12. 40. p.: 19–18. 45. p.: 22–18. 51. p.: 26–21. 55. p.: 27–25
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Larvik (norvég) 7 7 188–157 +31 14
2. GYŐRI AUDI ETO KC 7 6 1 207–160 +47 12
3. Viborg (dán) 7 2 1 4 183–190 –7 5
4. Metz (francia) 7 2 5 178–181 –3 4
5. HCM Baia Mare (román) 7 2 5 173–195 –22 4
6. Sävehof (svéd) 7 1 1 5 165–211 –46 3
Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
15 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33
Ezek is érdekelhetik