Férfi kézi: két helyet javítottunk az EHF ranglistáján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.30. 15:51
Az Európai Kézilabda-szövetség nyilvánosságra hozta a férfiak ranglistáját, amely a 2015–2016-os nemzetközi kupasorozatok beosztásának alapját képezi. Németország 167.29 pontjával továbbra is az első helyen áll, mint ahogy Spanyolország (105.86 pont) is megőrizte a második pozícióját. Ez azt jelenti, hogy a két ország két automatikus BL-hellyel számolhat. A franciák maradtak a harmadikok, míg Magyarország Dániát és Szlovéniát megelőzve már negyedik.

A ranglista a 2011–2012-es, 2012–2013-as és 2013–2014-es szezonok EHF által szervezett kupasorozataiban elért eredmények alapján állt össze. Az aktuális idényt nem vették figyelembe, de júniusban a kiemeléseknél már számítani fog.

Minden szövetségnek megvan a joga, hogy plusz BL-helyért jelentkezzen; erről, valamint a következő kiírásban bevezetendő új rendszer csoportbeosztásáról június 19-i ülésén dönt az EHF végrehajtó bizottsága.

Mint ismert, a 2015–2016-os évadtól 28 csapatosra bővül a mezőny. A csoportkörben két nyolcas és két hatos csoportban zajlanak a küzdelmek, a nyolc-nyolc együttest számláló A- és B-csoportba kerülnek a legjobbak, innen a két első automatikusan a negyeddöntőbe jut, a 2–6. helyezettek a nyolcaddöntőbe, az utolsó kettő pedig kiesik. A C- és D-csoportban hat-hat gárda küzd majd, ők jelentik a mezőny második felét. A két csoportból az első kettő keresztbe játszik egymással a nyolcaddöntőbe jutásért, a 3–6. helyezettek kiesnek. A nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt követően jön a final four.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43