Kézi: Mocsai Tamás súlyos autóbalesetet szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.18. 10:00
null
Mocsai Tamás súlyos balesetet szenvedett (Fotó: Mirkó István)
Súlyos autóbalesetet szenvedett Mocsai Tamás volt válogatott kézilabdázó, aki a 67-es út gyorsforgalmi szakaszán haladt autójával, amikor egy tehénnel ütközött – olvasható a sonline.hu-n.

A sonline.hu megkereste Mocsai Tamás édesapját, Mocsai Lajost, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatóját, aki elmondta, fia szerencsére mára már túl van az életveszélyen.

„A CT- és egyéb vizsgálatok várnak még rá a következő hetvenkét órában, de már jobban van” – mondta Mocsai Lajos.

„Nem szeretném nyilvánosságra hozni, hogy melyik kórházban ápolják, mert nem lenne jó, ha sokan keresnék, ugyanis agyrázkódása miatt jelenleg nem tud kommunikálni, sem felkelni. A baleset körülményeit nem szeretném kommentálni, ugyanis a rendőrség nyomoz, mert tudomásom szerint az elmúlt napokban nem az első ilyen eset történt azon az útszakaszon. Egy Siófokról érkező mentő ugyanitt egy másik szabadon kóborló tehénnel karambolozott.”

Mocsai Tamás az előző szezonban a Veszprémet erősítette, nyáron pedig felhagyott az aktív játékkal. A legutóbbi választásokon a somogyi Felsőmocsolád polgármesterének választották.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik