Női kézi BL: fordulat - az EHF mégis befogadta a Fradi óvását!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.25. 09:41
null
Mégis téma lesz az EHF előtt a lipcsei meccs játékvezetőinek és zsűrijének ténykedése (Fotó: Imago)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria tájékoztatása szerint újabb érdekes fordulattal folytatódott a HC Leipzig–Ferencváros női Bajnokok Ligája-selejtező utóélete. A fellebbezés megérkezése után ugyanis az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) arról tájékoztatta a klubot, hogy első fokon tárgyalja meg az óvást.

 

„Elvégeztünk minden szükséges papírmunkát, beadtuk a fellebbezést az EHF eredeti döntése ellen. Ezt követően pedig az európai szövetség szerda késő este értesített minket, hogy mégis befogadta az óvásunkat, és visszautalta az ügyet a jogi bizottság elé, amely első fokon tárgyalja azt. Vagyis jogszerű volt az óvásunk, nem rontottunk el semmit” – mondta a Nemzeti Sportnak Bognár László, a FTC kézilabda-szakosztályát működtető kft. ügyvezető igazgatója.

A HC Leipzig ma késő délutánig juttathatja el az EHF-be a maga álláspontját, az ügyet pedig várhatóan a napokban tárgyalják.

Mint beszámoltunk róla, a botrányos körülmények között véget érő meccs után a népligeti klub – azt követően, hogy vasárnap befizette az 1000 eurós óvási díjat – hétfőn nyújtott be óvást, mert a zöld-fehérek szerint az utolsó lipcsei gólnál már azelőtt megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, hogy a hazai játékos eldobta volna a labdát. Az EHF az óvást elsőre formai okok miatt elutasította.

Legfrissebb hírek

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
2026.03.20. 10:52

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23
Ezek is érdekelhetik