Női kézi: a Siófok mellett román és szerb csapat az FTC tornáján

2014.08.14. 10:11
A Rail Cargo Hungaria Zrt. támogatásával rendezi idén az FTC kézilabda-szakosztálya nyári nemzetközi felkészülési tornáját. A 2014-es Elek Gyula-kupa helyszíne hagyományosan a ferencvárosi kézilabdázás ikonjáról elnevezett aréna, időpontja pedig augusztus 23–24. – olvasható a fradi.hu-n.

„A szakosztály vezetősége ezzel a tornával a tavaly megkezdett hagyományt kívánja folytatni – olvasható Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök nyilatkozata a klubhonlapon. – A hazai környezetben rendezett kupával egyik célunk, hogy szurkolóinknak is megmutassuk az új idény csapatát még a tétmérkőzések kezdete előtt. Másik célunk a csapat nyári felkészülésének hatékony elősegítése azáltal, hogy a játékosok és a szakmai stáb hazai környezetben, nemzetközi szintű csapatok ellen tud készülni az őszi feladatokra, ezen belül is a kiemelten fontos BL-selejtezőre. Remélem, hogy a nagy nézőszám mellett ismét egy jó hangulatú és izgalmas hétvége elé nézünk!”Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök nyilatkozata a klubhonlapon. – A hazai környezetben rendezett kupával egyik célunk, hogy szurkolóinknak is megmutassuk az új idény csapatát még a tétmérkőzések kezdete előtt. Másik célunk a csapat nyári felkészülésének hatékony elősegítése azáltal, hogy a játékosok és a szakmai stáb hazai környezetben, nemzetközi szintű csapatok ellen tud készülni az őszi feladatokra, ezen belül is a kiemelten fontos BL-selejtezőre. Remélem, hogy a nagy nézőszám mellett ismét egy jó hangulatú és izgalmas hétvége elé nézünk!”

„Szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani a hazai rendezésű tornánkon, de a csúcsformánkat szeptember harmadik hétvégéjére kívánjuk elérni. Az érkező csapatokat többé-kevésbé ismerjük. A nagybányai együttest már látjuk ezen a héten játszani, a Siófokot nem kell bemutatni, a szerb bajnok viszont ismeretlen számomra. Komoly taktikai előkészítés azért nem lesz a kupa előtt, de a nagybányai torna tapasztalatait hasznosítva szeretnénk tovább csiszolódni. Azon leszünk, hogy jól sikerüljön ez az augusztusi hétvége a Népligetben.” – mondta Elek Gábor, a Fradi vezetőedzője.

A hétvégi tornán négy csapat küzd meg a kupáért: a román Baia Mare, a szerb Kragujevac, a Siófok KC-Galerius Fürdő, valamint az FTC-Rail Cargo Hungaria.

NŐI KÉZILABDA
A 2014-ES ELEK GYULA NEMZETKÖZI KUPA PROGRAMJA
AUGUSZTUS 23., SZOMBAT
09.50 hivatalos megnyitó ünnepség
10.00 FTC-Rail Cargo Hungaria–Siófok KC-Galerius Fürdő
12.00 Baia Mare (román)–Radnicski Kragujevac (szerb)
16.30 Siófok–Baia Mare
18.30 FTC–Radnicski Kragujevac

AUGUSZTUS 24,. VASÁRNAP
09.30 Siófok–Radnicski Kragujevac
12.00 FTC–Baia Mare
13.45 eredményhirdetés
14.00–14.30 közönségtalálkozó

Legfrissebb hírek

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
21 órája

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
Tegnap, 8:19

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
2026.10.13. 11:30

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
2026.10.12. 10:18

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Gólgazdag meccsen legyőzte a Mosonmagyaróvárt, továbbra is hibátlan az FTC a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.07. 19:40

Jesper Jensen az idény végén távozik az FTC-től – hivatalos

Kézilabda
2026.10.05. 16:38