A csodás U18-as ezüst után: „Csak pozitívumokat tudok mondani”

P. B.P. B.
2014.08.26. 17:39
null
A balatonfüredi Győri Mátyás az Európa-bajnokság legjobb balátlövője
Évek óta nem látott utánpótlássikert ért el a magyar férfi kézilabdázás. A Gyurka János szövetségi edző vezette U18-as fiúválogatott hét meccséből hatot megnyerve ezüstérmes lett a lengyelországi ifjúsági Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 33–30-ra kikapott Franciaországtól, amelyet a csoportkörben még 34–26-ra legyőzött.

 

Az ezüst ettől függetlenül kiváló eredmény, főleg annak tükrében, hogy ifjúsági szinten eddig egyetlen világbajnokságon járt magyar válogatott (2013-ban tizedik lett), Eb-re pedig 2008 után most jutott ki ismét Magyarország. Kontinenstornán a legjobb eredmény egy első (1999) és egy harmadik hely (1997).

„Hatalmas öröm az ezüstérem, szenzációszámba megy – értékelt a hallhatóan boldog Gyurka János a Nemzeti Sportnak. – Nem hiszem, hogy bárkinek is csalódottnak kellene lennie, csak pozitívumokat említhetek a játékosok, a hangulat és a küzdőszellem vonatkozásában is. A döntőben sokat hibáztunk, a legtöbbet az egész torna során, ennyi rontással pedig lehetetlen nyerni. Úgy jutottunk be a fináléba, hogy addig nem kaptunk ki, sőt nem volt szoros meccsünk sem. Igaz, tíz nap alatt tudtunk le hét meccset, és a végére elkészültek az erejükkel a játékosok, a fáradtság és a túlzott akarás pedig vereséget hozott. Egy döntő soha nem szép – annak eredményesnek kell lennie.”

Az 1999-ben Eb-t nyert válogatott 16-os keretéből Buday Dániel, Iváncsik Gergő, Józsa Máté, Laluska Balázs és Nagy László futott be a felnőttválogatottban is karriert. A lengyelországi Eb-n három magyar is bekerült az All-Star-csapatba. A torna legjobb játékosának a tatabányai irányítót, Juhász Ádámot választották, a legjobb védő a veszprémi Ligetvári Patrik lett, míg a balatonfüredi Győri Mátyás a torna legjobb balátlövője címét nyerte el. Győri a góllövőlistán holtversenyben nyolcadik lett 59 lövésből 36 gólt szerezve (61 százalékos hatékonyság). Lehet, hogy felnövőben van egy hazai aranygeneráció?

„Efféle nagy titkot nem kell keresni a siker mögött – folytatta Gyurka. – A klubokban történő munkát, pontosabban nevelőmunkát kell kiemelni. Remek közösséget alkotnak a srácok, igazi sportemberek. Egyben kell tartani őket, de a kereten lehet még finomítani szerkezetileg, bizonyos posztokra meg kell keresni a megfelelő embereket. Ezt azért is mondom, mert a franciák elleni döntőben például elfogytunk a jobbátlövő posztján.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09

Kézilabda: vb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.20. 22:57

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
2026.10.18. 19:09

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11