Női kézi: Görbicz olyan helyre vágyik, ahol nem ismerik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.15. 21:50
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának egymás után másodszor is sikerült a triplázás, ám ehhez rengeteg munkára volt szükség. Görbicz Anita, a Rába-partiak irányítója a Ferencváros elleni bajnoki döntőjük után elmondta, hogy olyan helyen kívánja kipihenni a szezon fáradalmait, ahol nem ismerik.

„Ezt nem lehet megszokni, fantasztikus érzés még kilencedszer is – nyilatkozta Görbicz Anita a találkozót közvetítő Sport Klubnak kilencedik bajnoki aranyérme begyűjtése után. – Nagyon boldogok vagyunk, másodszor sikerült megnyernünk mindhárom sorozatot, amelyben elindultunk, ez szerintem fantasztikus az egész csapat részéről. Rengeteget dolgoztunk ebben az évben, amely sokkal nehezebb volt, mint az előző, több sérülésünk is volt, úgyhogy a legfontosabb most a pihenés lesz, aztán természetesen nekivágunk harmadszor is. Olyan helyre szeretnék menni a párommal nyaralni, ahol nem ismernek, nem ismerik a kézilabdát, és szeretnék teljesen kikapcsolódni, mert nagyon elfáradtam. Júliusban kezdjük az alapozást, de addig pihenek, pihenek és pihenek.”Görbicz Anita a találkozót közvetítő Sport Klubnak kilencedik bajnoki aranyérme begyűjtése után. – Nagyon boldogok vagyunk, másodszor sikerült megnyernünk mindhárom sorozatot, amelyben elindultunk, ez szerintem fantasztikus az egész csapat részéről. Rengeteget dolgoztunk ebben az évben, amely sokkal nehezebb volt, mint az előző, több sérülésünk is volt, úgyhogy a legfontosabb most a pihenés lesz, aztán természetesen nekivágunk harmadszor is. Olyan helyre szeretnék menni a párommal nyaralni, ahol nem ismernek, nem ismerik a kézilabdát, és szeretnék teljesen kikapcsolódni, mert nagyon elfáradtam. Júliusban kezdjük az alapozást, de addig pihenek, pihenek és pihenek.”

Tomori Zsuzsanna szintén nehéz idényen van túl, ferencvárosi színekben az eddigi legnehezebben.

„Gratulálunk a Győrnek, hiszen ebben az évben ők voltak a legjobbak – mondta a válogatott átlövő. – Amióta itt vagyok a Fradiban, ez volt a legrosszabb idényünk, mindenhonnan kiestünk. Valami idén nem klappolt, akármennyire akartunk, görcsös, rossz játékká alakult. El kell felejtenünk ezt a szezont, és nyártól csak a következőre szabad koncentrálnunk.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
8 órája

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
19 órája

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55