Női kézi BL: „Nem befolyásolja teljesítményünket a lelátó”

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 14:54
null
Nycke Groot nagy izgalommal várja a címvédő elleni BL-elődöntőt (Fotó: gialdriopp.yagg.com)
Már csak egy nap maradt a női kézilabda Bajnokok Ligája történetének első négyes döntőjéig: a budapesti final four elődöntőjében a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a dán Midtjylland lesz, amely különösebb nyomás nélkül készülhet a magyar csapat elleni fellépésre. Az elődöntő előtt a négy résztvevő klub játékosai a Hotel Aquincumban beszélgettek a sajtó képviselőivel, a Nemzeti Sport Online a dán együttesből a két légióst, a holland Nycke Grootot és a német kapust, Sabine Englertet szólaltatta meg.

 

„Mi különösebb nyomás nélkül készülhettünk az elődöntőre, hiszen már az is várakozáson felüli, hogy eljutottunk idáig. De természetesen nagy izgalommal várjuk az összecsapást, és mindent megteszünk a jó eredményért. A Győr az esélyes, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem teszünk meg mindent a győzelemért” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a 25 esztendős Cornelia, azaz Nycke Groot.

A Midtjylland a csoportkör során oda-vissza legyőzte a Ferencvárost, de abban Groot és kapustársa, is egyet értett, hogy a szombati teljesen más meccs lesz. „A Győr nagyon jó csapat, ha ki kell emelnem valakit, nem is tudom, kit tegyek, melyik nevet mondjam?” – kérdezett vissza mosolyogva a holland irányító.

„Szép emlékeket őrizhetünk a Ferencváros elleni meccsekről, de az már a múlt, és nem lehet összehasonlítani a holnapi feladattal. Ugyanakkor egy meccs lesz, a lehető legjobban felkészülünk, és szerintem bármi megtörténhet, de az tény, hogy hazai pályán a Győr, amely ráadásul címvédő, sokkal kedvezőbb helyzetben van” – jelentette ki Sabine Englert.

Groot elmondta, az biztos, hogy a lelátón a győriek lesznek fölényben, míg ők kevesebb támogatásra számíthatnak. „Nem tudom, mennyi szurkolónk jön el Budapestre, de biztosan kevesebben lesznek. Viszont a család, a barátok, az ismerősök itt lesznek, és ez sokat számít. Nem lesz könnyű feladat, de a lelátó nem fogja a teljesítményünket befolyásolni – mondta Groot, aki különleges helyzetben van, hiszen holland játékos ritkán ér el ilyen magas szintre ebben a sportágban. – Igen, örülök, hogy hollandként a dán bajnokcsapatban játszhatok, és nagyon büszke vagyok arra, hogy hazámat, Hollandiát is képviselhetem a sorozatban.”

Mindkét játékos egyetértett abban, hogy különleges esemény lesz a budapesti final four. „Hogy a régi rendszer volt-e jobb vagy a mostani? Nem lehet összehasonlítani, de különleges esemény lesz. Az én pályafutásomban is kiemelt helyet kap majd ez a hétvége, és remélem, hogy szép eredménnyel zárjuk” – tette hozzá a német kapuvédő.

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (BUDAPEST)
DÖNTŐ – MÁJUS 4.
Vardar Szkopje (macedón)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC/FC Midtjylland (dán) 17.00 (Tv: Digi Sport 1; ha a Győri ETO pályára lép, M1 is)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 4.
Vardar Szkopje (macedón)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC/FC Midtjylland (dán) 14.30 (Tv: Digi Sport 1; ha a Győri ETO pályára lép, M1 is)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 3.
GYŐRI AUDI ETO KC–FC Midtjylland (dán) 15.00 (Tv: Digi Sport 1, M1)
Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17.30 (Tv: Digi Sport 1)

 

Legfrissebb hírek

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
Tegnap, 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03
Ezek is érdekelhetik