Női kézi BL: 45-50 szék bánta a rongálást, négy előállított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.05. 14:01
Mintegy félszáz széket rongáltak meg a montenegrói Buducsnoszt Podgorica „szurkolói" a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntője során a Papp László Budapest Sportarénában, miután nehezen viselték, hogy csapatuk vereségre áll a Győri Audi ETO ellen.

Rendőrségi beszámoló szerint összesen négy személyt állítottak elő. Két személyt garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja, két főt jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt állítottak elő.

A szabálysértési eljárásokat a két külföldi személlyel szemben a rendőrség lefolytatta, a két büntető eljárásban keletkezett ügyiratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldi meg az illetékes ügyészségnek.

Egy embert kórházba kellett szállítani, miután átbukott a korláton, és több métert zuhant, de szerencséjére éppen egy kanapéra esett, így megúszta komolyabb sérülés nélkül. Dragana Cvijicset, a Buducsnoszt beállóját hordágyon vitték le a pályáról, és bár először leugrott róla, és elfutott, későrbb rosszullétre panaszkodott, így őt szintén kórházba vitték kivizsgálásra. A székdobálás közben eltalálták a pálya szélén tartózkodó JJ Rowlandot, az EHF kommunikációs vezetőjét is, aki könnyebb sérülést szenvedett.

Legfrissebb hírek

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
2026.09.06. 18:34

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
2026.09.05. 19:45

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
2026.09.04. 12:15