Fogadkoznak a Görbicz nélkül érkező Győrt fogadó FTC-nél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 11:27
null
Az előző idényben az FTC meg tudta lepni a győrieket a Népligetben (Fotó: NS-archív, Czerkl Gábor)
A női kézilabda-bajnokság alapszakaszának vitathatatlan csúcsmeccsét, a népligeti FTC–Győr összecsapást a sorsolás szeszélye folytán már az első fordulóban ellőjük, de a felek reménykedése szerint legalább jól fogunk szórakozni vasárnap délben.


A Ferencvárosnál ráadásul extra okot is találtak a reménykedésre, mert az évek óta tartó felzárkózás eredményeképp a tavalyi alapszakaszban már szereztek egy pontot a bajnokcsapat ellen – majd’ négy esztendő után az elsőt –, ráadásul az elmúlt évek legélvezetesebb magyar bajnokiján. Vagyis papíron már csak egy apró lépés volna a Győr legyőzése, de azért Elek Gábor ennél egy fokkal óvatosabb, már csak azért is, mert két hét múlva sorsdöntő BL-selejtező vár csapatára, és most az a fontosabb feladat.

„A bajnokság nem az első fordulóban dől el, még akkor sem, ha győzelmével az ETO nagy lépést tenne az alapszakasz megnyerése és ezzel a címvédés felé is – mondta az FTC vezetőedzője. – A Győr még mindig a világ legjobb csapata, de azt gondolom, hogy lassan a Ferencváros is odaér a nemzetközi elitbe, és egy mérkőzésen a győrieket is meg lehet lepni. Azt a gondolatot próbálom erősíteni a lányokban, hogy az ellenfelet is anya szülte, és ha hiszünk benne, amit csinálunk, és helyén van a szívünk, sikerrel vívhatjuk meg a mérkőzést.”

Szóval fogadkoznak a Fradinál, márpedig amikor igazán elszánja magát a társaság, abból olykor nagy bravúrok is kikerekednek. Más kérdés, hogy ettől még továbbra is az ETO az összecsapás esélyese – még az ujjtörése után lábadozó Görbicz Anita nélkül is.

„Ezen a héten ugyanúgy készültünk, mint a múlt hétvégi, megnyert felkészülési tornát megelőzően, de mindenkiben tudatosult, hogy a vasárnapi mérkőzés már nem felkészülési meccs lesz, hanem élesben kell helytállnunk – nyilatkozta Ambros Martín, a győriek edzője. – A legutóbbi szezonhoz hasonlóan most is a tavaszra szeretnénk csúcsformába kerülni, bár az új játékosok beépítése már most nagyon jól halad. Ami Görbicz Anita kiesését illeti, ennek az együttesnek többek között abban rejlik az ereje, hogy nem függ egyetlen játékostól sem az összteljesítménye. Igazi csapatként kell tehát kézilabdáznunk, ahogy a múlt idényben végig tettük, ez esetben még Anita hiányát is elbírjuk.”

NB I, NŐK
1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 12.40 (tv: RTL Klub)

 

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
17 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
20 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33
Ezek is érdekelhetik