U17-es női kézi Eb: rajt ma a címvédő oroszok ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.15. 11:32
Augusztus 15. és 25. között Lengyelország két városában rendezik meg a 11. női ifjúsági kézilabda Európa-bajnokságot. A magyar U17-es válogatott, amely a címvédő oroszok ellen kezdi meg szereplését, a márciusi, szigetszentmiklósi selejtezőtornán Portugália mögött, Litvániát és Macedóniát megelőzve, csoportmásodikként biztosította helyét a tizenhatos mezőnyben.

A tizenegy napos esemény résztvevői négy négyes csoportban vetélkednek a két-két továbbjutó helyért, a legjobb nyolc közé kerülésért. A harmadik sorsolási kalapba rangsorolt magyar együttes a C jelű kvartettbe került, csoportmérkőzéseit Gdansk városában játssza, sorrendben először csütörtökön a címvédő Oroszország, pénteken Svédország, a szombati szünnapot követően, vasárnap pedig Szlovákia csapata ellen.

Papp György által irányított csapatunk a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál női kézilabdatornáján a hatodik helyen végzett, közvetlenül a mostani csoportellenfél svédek mögött, míg az egy hónappal ezelőtti hollandiai versenyen az oroszok ezüstérmet szereztek.

A csoportok első két helyezettjei az egymás elleni eredményüket magukkal viszik a középdöntőbe, ahol augusztus 20-án és 21-én az azonos ágról (AB, illetve CD) továbbjutó két együttessel találkoznak. A mezőny alsó fele hasonló szisztémában vetélkedik a 9-16. pozícióért. A helyosztókat és az éremcsatákat augusztus 23. és 25. között rendezik, a felső ágon Gdyniában, az alsóházban pedig Gdanskban.

U17-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
A-csoport (Gdynia):
Portugália, Románia, Lengyelország, Spanyolország
B-csoport (Gdynia): Dánia, Franciaország, Hollandia, Montenegró
C-csoport (Gdansk): Oroszország, Svédország, Magyarország, Szlovákia
D-csoport (Gdansk): Norvégia, Németország, Horvátország, Csehország

A C-csoport programja
1. forduló, augusztus 15. (csütörtök)

13.00 Oroszország–Magyarország
15.00 Svédország–Szlovákia
2. forduló, augusztus 16. (péntek)
13.00 Szlovákia–Oroszország
15.00 Magyarország–Svédország
3. forduló, augusztus 18. (vasárnap)
13.00 Oroszország–Svédország
15.00 Magyarország–Szlovákia

A korosztályos magyar válogatott kerete
Kapusok: Gercsó Nóra (Szent István SE), Mistina Kitty (Békéscsaba), Pálinkás Viktória (Ferencváros)
Jobbszélsők: Diószegi Nikolett (Békéscsaba), Grosch Vivien (Dunaújváros)
Jobbátlövők: Élő Beatrix (Győri ETO), Hámori Konszuéla (Vác)
Irányítók: Bouti Fruzsina (Győri ETO), Ferenczy Fruzsina (Ferencváros), Lányi Gabriella (Győri ETO)
Beállók: Linder Luca (Győri ETO), Pintér Zsanett (Ferencváros)
Balátlövők: Gerháth Fanni (Győri ETO), Horváth Petra (Győri ETO)
Balszélsők: Kruj Dóra (Ferencváros), Puhalák Szidónia (Vác)
A csapattal utazó tartalék játékos: Blaubacher Dóra (Gödöllő)
A szakmai stáb tagjai
Szövetségi edző: Papp György, edző: Majoros Gusztáv, orvos: dr. Lénárth Róbert, masszőr: Molnár Gábor, videóelemző: Berta Sándor, csapatvezető: Vanyus Attila

 

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik