Férfi kézi: Keressük a Lékai-féle tehetségeket - Mocsai

2013.06.17. 12:29
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a felkészülés jegyében elszenvedett vereségnek tekinti a Szlovákia elleni vasárnapi szegedi fiaskót – a szakember erről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.

„Minden vereség fájó, de a vírusos fertőzés miatt félig-meddig kényszerből, másrészt pedig az alapemberek kiesése miatt kíváncsiságból a fiatalok kaptak a szokásosnál több lehetőséget a nagyon erős szlovák válogatott ellen. Bosszantott a vereség, de a szegedi közönség végig támogatott minket, és óriási meccset játszottunk” – nyilatkozta Mocsai Lajos.

„Lassan összeáll a kép a fiatal magyar kézilabdásokról: továbbra is fennáll a probléma, hogy nagyon szűk játékosrétegre támaszkodva kell felvennünk a versenyt a világ élvonalával – elemezte a tapasztalatokat a kapitány. – A huszonkilenc-harminc éves korosztály alatt jelenleg csak három-négy olyan játékos van, aki nemzetközi teljesítményre képes. Változatlanul ugyanazon emberek köré kell a csapatot építenünk, akikkel az elmúlt években a válogatott minden világversenyre sikeresen kijutott. Megvan tehát a harminc év körüli mag, és továbbra is keressük a Lékai-, Nagy Kornél-féle tehetségeket.”

„A harmincasokkal úgy állapodtam meg, hogy Nagy Lászlótól Ilyés Ferencig, Tamás fiamat is beleértve végigcsinálják a felkészülést a riói olimpiáig, hogy bevárhassák a fiatalabb generációkat, és így a hosszú távú munka sikeres lehessen. Nagy korkülönbségű kerettel patikamérlegen, differenciáltan kell dolgozni stratégiában és egyéni képességfejlesztésben is. Ezt a csapatot általánosan már nem, csak elkülönítve lehet edzeni.”

„Hogy milyen posztra kérnék egy világklasszist a magyar válogatottba? Nehéz kérdés, mert senkit sem szeretnék megsérteni, szeretem a társaságot. Szélső poszton még hozzá tudna tenni a teljesítményünkhöz egy újabb klasszis, egy Marian Cozma-kaliberű két méteren felüli, 120-130 kilós beállós is elkelne, illetve a lövősor tehetséges, hasonló felépítésű embereit lehetne egy fejjel magasabb alternatívával fejleszteni” – mondta a hiányposztokat feszegető kérdésre válaszolva Mocsai.

Legfrissebb hírek

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
2026.03.19. 16:37

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Népsport
2026.03.08. 08:47

A legjobb sportolókat is díjazták a TF diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2026.02.13. 17:18

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Jubileum: 100 éve alapították a TFSE-t

Egyéb egyéni
2025.12.05. 19:08

Ez is sima volt, ismét 40 gól fölé jutott a Veszprém a Kolstad ellen

Kézilabda
2025.11.19. 20:17

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
2025.11.13. 15:46

Mocsai Lajos a sydney-i ezüstéremről: Óriási siker volt, de a fájdalom az bennünk van

Kézilabda
2025.11.12. 13:53
Ezek is érdekelhetik