Női kézi BL: Szeretnék olyasmit átélni, mint a Viborggal - Vestergaard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.11. 09:57
A Győri Audi ETO KC az idegenbeli, Bukarestben aratott győzelem (24–22) után kétgólos előnyből várja a román Oltchim Valcea elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját. A magyar csapat célja nem lehet más, mint a fináléba jutás, ám a kézilabdázók tisztában vannak vele, még nem ért véget a párharc – s ezt a román együttes játékosai is így gondolják.

„Megbeszéltük, kielemeztük az első meccs problémáit, és levontuk a konzekvenciákat. A Győr nyert Bukarestben, de nem éreztem azt, hogy sokkal jobb csapat lenne nálunk. Ha csapatként játszunk Magyarországon, akkor nyerhetünk Veszprémben. A párharc még nyílt, két gól gyakorlatilag semmit sem jelent a kézilabdában, gyorsan le lehet dolgozni. Nem szabad megismételnünk a Bukarestben elkövetett hibákat, és nagyobb hatékonysággal kell kapura lőnünk. Barátságtalan légkörrel kell szembenéznünk, de csak azzal szabad foglalkozni, ami a pályán történik. Az elődöntő még nem ért véget Bukarestben” – mondta még a szerdai, Magyarországra utazás előtt Alexandrina Barbosa, a Valcea spanyol átlövője.

Jakob Vestergaard, a román csapat dán edzője is azt igyekezett sulykolni játékosaiba, hogy még nem kell lemondaniuk a fináléról, és példával is igyekezett alátámasztani, hogy Veszprémben is lehet esély nyerni.

„Szeretnék olyasmit átélni, mint a Viborggal, amikor kétgólos hátrányból fordítottunk idegenben [a 2009-es döntőben]. Akkor hazai pályán is sebezhetőek voltak a játékosaik, és nem látom, hogy a Valceával miért ne ismételhetnénk meg a történelmet” – mondta Vestergaard, akinek a legtöbb kérdésre mégis a csapat és saját jövőjével összefüggésben kellett felelni.

„Folyamatosan azt kérdezik tőlem, hogy elhagyom-e az Oltchimot, de ezt nem igazán értem. Miért ne maradhatnék? Még nem egyeztettem a vezetőséggel, de ennek egyszerű oka van: a mostani szezon még nem ért véget. Furcsa lenne, ha az ETO elleni visszavágó előtt már azzal foglalkoznánk, mit hoz a jövő. Egyébként pedig én egyáltalán nem gondolom, hogy az Oltchim csak úgy egyszerűen megszűnik” – szögezte le a szakember.

HOGY VÁRJA A MECCSET AMBROS MARTÍN, AZ ETO EDZŐJE? MIVEL NYERHET A GYŐR? VÁLASZOK BEHARANGOZÓ ÍRÁSUNKBAN!

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Női kézilabda BL: Ana Gros elérte az ezergólos határt

Kézilabda
2026.02.22. 12:49

Nem lesz teljes magyar ág a final fourig vezető úton, akár két csapatunk is eljuthat a négybe

Kézilabda
2026.02.21. 19:44

Az FTC nyert Dániában, de rájátszásra kényszerül a negyeddöntőért a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.21. 19:33

Új beálló debütál Győrben, nagy visszatérő a Ferencvárosnál – zárul a BL csoportköre

Kézilabda
2026.02.21. 12:26
Ezek is érdekelhetik