Női kézi BL: Kelecsényi szerint még sok kiaknázatlan lehetőség van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.19. 07:43
Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke a Sport Tv Mai helyzet című műsorában beszélt arról, miként várják a Larvik elleni májusi Bajnokok Ligája-döntőt, és hogy mikor lesz igazán fontos sorozat a női BL.

A Győri Audi ETO KC év eleji céljai között az szerepelt, hogy három fronton is győzelmet érjen el. A Valcea ellen sikerrel megvívott elődöntő után a nemzetközi porondon a BL-döntő a következő állomás, ahol a norvég Larvik lesz az ellenfél. Görbiczék idegenben kezdenek, ami Kelecsényi Ernő szerint csak akkor igazán fontos, ha megnyerik a sorozatot.

„Ha elérjük a célunkat, sokkal pozitívabb érzés ezt otthon megélni, de abból a szempontból, hogy a mérkőzések hogyan alakulnak, nincsen jelentősége, mert a Larvik egyrészt idegenben vívta ki az elődöntőben a továbbjutást a Ljubljana ellen, másrészt mi is azt tapasztaltuk, hogy jobban játszanak idegenben, mint otthon" – árulta el Kelecsényi a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

A hazai mérkőzés – akárcsak tavaly és az idei elődöntőben – a Veszprém Arénában lesz. A 2014–15-ös BL-szezon hajrájában már Győrben fogadhatják majd az ellenfeleket. Az új komplexum, melyet Borkai Zsolt, Győr polgármestere már deklarált, 2014 októberére, a magyar-horvát közös rendezésű Eb előtt készül el. „Egy ötezreses aréna épül, amely egybeépül a jelenlegi Magvassy-sportcsarnokkal, tehát a régi csarnok is átesik egy teljes felújításon, így a két objektum együtt fogja tudni szolgálni a győri sport és a győri kézilabda érdekeit" – mondta a klub elnöke. Érdekesség, hogy Veszprémben is pont ötezer néző buzdíthatja a kedvenceket.

Az ETO évek óta a női kézilabda-elit tagja, de Kelecsényi Ernő szerint a sportágban még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Az EHF tavaly megválasztott elnöke (Jean Brihault) zászlajára tűzte, hogy 2-3 éven belül felzárkóztatja a női kézilabda BL-t a férfi szintjére. „Akkor lesz érdekes a számunkra ez az egész sorozat, ha minél több csapat, ezen keresztül minél több ember, játékos és a média, a televízió számára is az lesz. Így lehet elérni, hogy ne csak invesztáljunk, hanem ki is tudjunk venni ebből a nagy kalapból" – mondta, de azt is elárulta a Sport Tv-nek, hogy ő a nemzetközi szövetségen belül is tud tenni az innovatív női BL-ért, illetve az ellenfelek klubvezetőivel is hétről hétre egyeztetnek a témában.

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33
Ezek is érdekelhetik