Marko Vujin: Kielben mindegy, ki az ellenfél

2013.03.28. 12:34
null
Marko Vujin újabb nagy harcra számíthat a veszprémiekkel (fotó: Korponai Tamás)
Fáj a szíve a kieli Marko Vujinnak, a volt veszprémi jobbátlövőnek, mert a kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőben (április 17., 28.) összesorsolták volt és jelenlegi csapatát.

 

– Latolgatták Kielben, melyik ellenfél lenne jó?
– A társaságban erről nem esett szó, de a lelkünk mélyén el akartuk kerülni a Veszprémet.

– Tilos erről beszélni a csapatban?
– Dehogy! Csak errefelé más a mentalitás. Mindegy, ki az ellenfél, csak arról beszélünk, nekünk mi a teendőnk.

– Ön melyik együttest választotta volna?
– A Kielcét, mert nem a legerősebbek közé sorolom, vagy a Hamburgot, mert közel van. A sors fintora, hogy négyes döntőbe jut a Kielce vagy a Metalurg Szkopje, holott egyik sem érett a BL-elődöntőre. Közben megszakad a szívem, mert a Kielnek vagy a Veszprémnek el kell búcsúznia, holott a négy között a helye.

– Melyik a négy legerősebb gárda?
– A Veszprém, a Kiel és a Barcelona vitán felül, a negyedik pedig a Hamburg vagy Flensburg.

– Az új Veszprém miért jó csapat?
– Ha udvariaskodásnak is hat, a tények tények. Hasonló a szerkezete, mint a Kielé, vagyis edzője posztonként két azonos tudású, minőségi játékosra számíthat. Eddig csak egy vereséget szenvedett – tőlünk.

– Hogy bírja a Kiel erőltetett menetét?
– Nagyon jól. Az ősszel még furcsa volt, hogy nem kell annyit pályán lennem, mint Veszprémben, de gyorsan rájöttem, mi ennek a célja. A bajnoki és a BL-meccseken is végig frissen kell tartani a csapatot, amely hatvan percig azonos iramot diktál. Ez kötelező! Meg az is, hogy BL-t, bajnokságot és Német Kupát nyerjünk.

KÍVÁNCSI ARRA IS MENNYI MARKO VUJIN SZABADIDEJE ÉS HOGY MIVEL TÖLTI? MILYEN AZ IZLANDI EDZŐ, ALFRED GÍSLASON? KERESSE A VÁLASZOKAT A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Kiel (német)–MKB VESZPRÉM április 21., 17.15
Atlético Madrid (spanyol)–Barcelona (spanyol) április 20., 19.00
Metalurg Szkopje (macedón)–Kielce (lengyel) április 21., 17.00
Flensburg (német)–Hamburg (német) április 21., 18.45

VISSZAVÁGÓK
MKB VESZPRÉM–Kiel (német) április 27., 16.00
Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) április 27., 19.00
Kielce (lengyel)–Metalurg Szkopje (macedón) április 28., 17.00
Hamburg (német)–Flensburg (német) április28., 18.30

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Pick Szeged és a Győri ETO az U16-os bajnok

Utánpótlássport
16 órája

Bosnyák bírók vezetnek a Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.20. 14:04

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Mennyire van messze az elittől a Szeged és a Veszprém?

Kézilabda
2026.05.09. 08:42

Férfi kézi El: kisorsolták az elődöntőket, elkerülték egymást a „magyaros” csapatok

Kézilabda
2026.05.08. 14:38

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56
Ezek is érdekelhetik