A Valcea ellenzi, hogy csütörtökön lesz a Győr elleni visszavágó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.20. 13:51
null
A középdöntőben Amoriméknak kellett alkalmazkodniuk (Fotó: Korponai Tamás)
Ellenzi az Oltchim Valcea vezetősége, hogy az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az eredeti kiíráshoz képest korábbra tűzte ki a Győri Audi ETO KC elleni női Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójának időpontját.

Peter Berbecaru, az Oltchim elnöke a Mediafax román hírügynökség szerint kijelentette, hogy szerdán beadványban fordultak az európai szövetséghez, és az eredeti program betartását kérik, vagyis azt, hogy ne április 11-én, csütörtökön legyen a visszavágó, hanem 13-án, vagy 14-én.

Az EHF kedden közölte, hogy a két csapat második mérkőzésének a Veszprém Aréna ad otthont.

„Beadványunkban kifejtettük, hogy miért ellenezzük az április tizenegyedikei visszavágót. Azzal is érveltünk egyebek között, hogy a Győr nemcsak Veszprémben játszhat, hiszen Budapesten két nagy kapacitású csarnok van, akárcsak Pécsen, Szegeden vagy Debrecenben” – mondta Berbecaru, aki nem érti, miért ragaszkodik a Győr a Veszprém Arénához, ha az foglalt.

A román média úgy tudja, hogy a Győr azért kérte a visszavágó előrehozását, mert április 13-14. között a Veszprém Aréna foglalt egy kiállítás miatt.

A legolvasottabb román sportnapilap, a Gazeta Sporturilor szerdán tudósításban számol be az európai szövetség döntéséről. Az írás címe az, hogy „A magyaroknak szabad!” – utalva ezzel arra, hogy a román csapat is hasonló problémákkal küzd, hiszen az április 6-i első mérkőzés idején a bukaresti Romexpo kiállítócsarnok, ahol a valceai együttes egy 14 ezer férőhelyes kézilabdapályát akart kialakítani erre az alkalomra, koncert miatt foglalt.

A román együttes szerint azért is érinti hátrányosan őket a változtatás, mert a hétközi időpontra való tekintettel várhatóan kevesebb szurkolójuk tud majd elutazni Veszprémbe.

Berbecaru szerint az Oltchim felkínálta a Győrnek azt a lehetőséget, hogy 6-án játszanak Veszprémben és 13-án Bukarestben, de a magyar csapat hallani sem akart erről.

A román panasszal kapcsolatban Kelecsényi Ernő, a győriek klubelnöke az MTI-nek elmondta: teljes mértékben az EHF kompetenciája, hogy elfogad-e kéréseket.

„Az EHF elfogadta a kérésünket, és már hivatalosan kiírta április tizenegyedikén, csütörtök tizenkilenc órára Veszprémbe a visszavágót” – mondta Kelecsényi. Kiemelte: az ETO-nak is kellett alkalmazkodnia a középdöntőben:

„Február tizenegyedikén, hétfőn Dániában játszottunk, mert a kiírt hétvégén foglalt volt a Randers csarnoka. Aztán hazajöttünk másfél napra, és február tizenhatodikán, szombaton már Larvikban volt mérkőzésünk.”

Az ETO azért viszi az elődöntőt a Veszprém Arénába, mert annak befogadóképessége lényegesen nagyobb, mint a győri Magvassy Mihály Sportcsarnoké. Ugyanakkor az adott hétvégén az aréna foglalt, ezért kérte a Győr – amely az elmúlt években többször is játszott itt BL-mérkőzést –, hogy csütörtökön rendezhesse a visszavágót.

A NŐI KÉZILABDA BL-ELŐDÖNTŐK IDŐPONTJAI
Oltchim Valcea (román)–Győri Audi ETO KC
1. mérkőzés: április 6., 17.00 (magyar idő szerint), Ramnicu Valcea
Visszavágó: április 11., 19.00, Veszprém Aréna

Larvik (norvég)–Krim Ljubljana (szlovén)

1. mérkőzés: április 6., 15.15, Larvik
Visszavágó: április 13., 20.30, Ljubljana

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44
Ezek is érdekelhetik