Női kézi BL: a Valcea újra a miniszterelnöktől várja a segítséget

2013.02.06. 18:56
Mint korábban beszámoltunk róla, a Ferencvárostól a Bajnokok Ligájában elszenvedett vereség után ismét felszínre kerültek az anyagi problémák az Oltchim Valcea női kézilabdacsapatánál. A BL egyik fő esélyeseként is számon tartott, a nyáron alaposan megerősített csapat most ismét Victor Ponta miniszterelnökhöz fordult segítségért.

Román beszámolók szerint a játékosok már két hónapja nem kaptak fizetést, a légiósoknak pedig lassan elfogy a türelmük. A gondok már a szezon előtt jelentkeztek, akkor azzal sikerült elodázni a problémát, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkérte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét, valamint a Petrom olajvállalatot, segítse ki a csapatot. Akkor a megbeszélt egymillió eurós összeg fele került folyósításra, amely azonban novemberre elfogyott, azóta nem kaptak fizetést az együttes tagjai. A klub mihamarabb szeretne hozzájutni az összeg másik feléhez, amellyel kihúzhatná a szezon végéig.

A fő problémát a névadó szponzorként szereplő Oltchim vegyipari vállalat jelenti, amelyet januárban már fizetésképtelenné nyilvánítottak. Az Oltchimet a román államnak privatizálnia kellett volna a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás értelmében, de eladása tavaly kudarcba fulladt, miután a győztesnek nyilvánított ajánlatot tevő Dan Diaconescu üzletembernek nem volt meg a szükséges pénzügyi garanciája. A cég mintegy háromszáz dolgozója már második napja tüntet az elmaradt bérek miatt.

Mindezek tükrében érthető, hogy a csapat támogatására végképp nincs forrása az Oltchimnek. A klubon sokat segíthetne a BL megnyerése, azonban nem könnyű ilyen környezetben dolgozni, márpedig hétvégén újabb kemény összecsapás következik a Krim Ljubljana otthonában (a Ferencváros vasárnap a Zvezdát fogadja Dabason).

A Valcea közben a román bajnokságban 29–24-re nyert hazai pályán a Zalau ellen, Jakob Vestergaard vezetőedző fejében pedig meg sem fordult, hogy lemondjon egy újabb BL-vereség után:

„Még ha ki is kapnánk Szlovéniában, nem fogok lemondani. Véleményem szerint még egy újabb vereséggel is elérhető a szezon előtt kitűzött célunk, nem létkérdés az idegenbeli győzelem. Persze szeretnénk elkezdeni a pontgyűjtést, előzetesen úgy számoltunk, négy pontunknak kell lennie az első három középdöntős meccset követően, ezt még elérhetjük. Világos, hogy ezért változtatnunk kell a játékunkon” – nyilatkozta Vestergaard.

A dán edző megvédte sztárjátékosát, Katarina Bulatovicsot, aki sok bírálatot kapott az FTC-től elszenvedett vereséget követően, voltak, akik hozzáállását is megkérdőjelezték. Vestergaard szerint mindössze annyi történt, hogy a magyar csapat Szucsánszkival az élen jól semlegesítette, a Valcea pedig nem tudott ezzel mit kezdeni. Mint megírtuk, Bulatovics neve is szóba került a Győri ETO erősítési tervei között.

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30
Ezek is érdekelhetik