Férfi kézi BL: a berliniek szerint az Atlético a favorit

2013.02.26. 18:07
Kedden megtartották a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását Bécsben: az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónt, a Pick Szeged a lengyel Vive Kielcét kapta ellenfélül, de ezen kívül is születtek érdekes párosítások. A tavaly egyaránt Final Fourba jutó Atlético Madrid és Füchse Berlin közül ezúttal például biztosan csak az egyik kerül a nyolc közé, akárcsak THW Kiel és az orosz élcsapat, a Csehovszkije Medvegyi kettőséből. Lássuk, hogyan vélekednek az esélyekről az érintett csapatok nemzetközi kapcsolattartói!

Luis Miguel López, az Atlético Madrid nemzetközi képviselője: – Természetesen szeretnénk ismét a Final Fourba jutni, de először is le kell győzni a Füchsét. A csapatok nagyon jól ismerik egymást, hiszen számos alkalommal megmérkőztünk egymással. Az elmúlt évadban nyertünk a Füchse ellen a csoportkörben, és úgy gondolom, ez megismételhető. Általánosságban úgy vélem, hogy mindegyik együttesnek ötven-ötven százalék esélye van a továbbjutásra.

Stefan Grüter, a Füchse Berlin nemzetközi képviselője: – A madridiak az esélyesek ebben a párharcban. Az elmúlt idényben kétszer játszottunk velük, és mindkét alkalommal legyőztek bennünket, de ezúttal talán van némi esélyünk, szóval azért reménykedem, hogy esetleg nyerhetünk. Könnyű ellenfél már egyébként sem maradt, mert az állva maradt összes csapat ellen látványos meccset lehetne játszani.

Alekszandr Szafonov, a Csehovszkije Medvegyi nemzetközi képviselője: – Ha meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor a címvédőt kell legyőznünk. A Kiel az a csapat, amelynek minden poszton szupersztárjai vannak. Remélem, hogy az edzőnk és játékosaink megtalálják a megfelelő a megoldást ezen játékosok kikapcsolására.

Sabine Holdorf-Schust, a Kiel nemzetközi képviselője: – A tizenhat között mindegyik ellenfél kemény, és a Medvegyi erős, nagyon hasonlít az orosz válogatotthoz, de remélem, megnyerjük ezt a párharcot. Mindegyik meccs fontos lesz, döntő lenne idegenben is nyerni. A hazai közönségtől támogatva ugyanakkor talán egy kicsit könnyebb dolgunk lesz. Luis Miguel López, az Atlético Madrid nemzetközi képviselője: – Természetesen szeretnénk ismét a Final Fourba jutni, de először is le kell győzni a Füchsét. A csapatok nagyon jól ismerik egymást, hiszen számos alkalommal megmérkőztünk egymással. Az elmúlt évadban nyertünk a Füchse ellen a csoportkörben, és úgy gondolom, ez megismételhető. Általánosságban úgy vélem, hogy mindegyik együttesnek ötven-ötven százalék esélye van a továbbjutásra.

Stefan Grüter, a Füchse Berlin nemzetközi képviselője: – A madridiak az esélyesek ebben a párharcban. Az elmúlt idényben kétszer játszottunk velük, és mindkét alkalommal legyőztek bennünket, de ezúttal talán van némi esélyünk, szóval azért reménykedem, hogy esetleg nyerhetünk. Könnyű ellenfél már egyébként sem maradt, mert az állva maradt összes csapat ellen látványos meccset lehetne játszani.

Alekszandr Szafonov, a Csehovszkije Medvegyi nemzetközi képviselője: – Ha meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor a címvédőt kell legyőznünk. A Kiel az a csapat, amelynek minden poszton szupersztárjai vannak. Remélem, hogy az edzőnk és játékosaink megtalálják a megfelelő a megoldást ezen játékosok kikapcsolására.

Sabine Holdorf-Schust, a Kiel nemzetközi képviselője: – A tizenhat között mindegyik ellenfél kemény, és a Medvegyi erős, nagyon hasonlít az orosz válogatotthoz, de remélem, megnyerjük ezt a párharcot. Mindegyik meccs fontos lesz, döntő lenne idegenben is nyerni. A hazai közönségtől támogatva ugyanakkor talán egy kicsit könnyebb dolgunk lesz.

TOVÁBBI RÉSZLETEK, PÁROSÍTÁSOK, ELLENFÉLNÉZŐ ÉS NYILATKOZATOK ÖSSZEFOGLALÓ CIKKÜNKBEN!

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
21 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Palasics védései is kellettek a Melsungen sikeréhez a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.10. 22:38