Férfi kézi-vb: Mocsai szerint a széleken dőlt el a mérkőzés

2013.01.23. 22:57
Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a széleken dőlt el a dánok elleni negyeddöntős mérkőzésünk a férfi kézilabda-világbajnokságon. A szakember nem elégedett a torna lebonyolításával, szerinte az is közrejátszott a vereségünkben, hogy a dánok egy nappal többet pihenhettek a negyeddöntő előtt.

„Kettős érzéseim vannak a mérkőzés kapcsán, az első félidőben nem tudtuk érvényesíteni azt a határozottságot, keménységet és hőfokot, amit kitűztünk célul – nyilatkozta Mocsai Lajos a Sport Tv-nek. – Fél helyzetekből visszahoztuk a labdát, rengeteg támadófaultot, sok támadóhibát követtünk el, azt majd meg kell nézni a videón, hogy abból az öt-hat labdából, amit elvettek tőlünk, mennyi volt korrekt. Nem örültem az első félidei játékvezetésnek. Aki ismer, tudja, hogy nem szoktam erre fogni, most sem erre fogom. Aztán visszahoztak egy kicsit a meccsbe bennünket, volt egy-két ítélet, amikor őket kiállították, aztán a végjátékban, annál a kritikus gólnál, amit a szélről lőtt az a fiatalember, ott kellett volna labdát szereznünk a döntetlenhez, és ez nem sikerült. A legfontosabb probléma, hogy szélről nagyon sok gólt kaptunk, mi viszont nem tudtuk belőni a szélső helyzeteinket. Ha ez megvan, akkor ez egy sokkal kiegyenlítettebb mérkőzés a kezdetektől, és talán mi kerülünk ki szerencsésebben a végjátékból.”Mocsai Lajos a Sport Tv-nek. – Fél helyzetekből visszahoztuk a labdát, rengeteg támadófaultot, sok támadóhibát követtünk el, azt majd meg kell nézni a videón, hogy abból az öt-hat labdából, amit elvettek tőlünk, mennyi volt korrekt. Nem örültem az első félidei játékvezetésnek. Aki ismer, tudja, hogy nem szoktam erre fogni, most sem erre fogom. Aztán visszahoztak egy kicsit a meccsbe bennünket, volt egy-két ítélet, amikor őket kiállították, aztán a végjátékban, annál a kritikus gólnál, amit a szélről lőtt az a fiatalember, ott kellett volna labdát szereznünk a döntetlenhez, és ez nem sikerült. A legfontosabb probléma, hogy szélről nagyon sok gólt kaptunk, mi viszont nem tudtuk belőni a szélső helyzeteinket. Ha ez megvan, akkor ez egy sokkal kiegyenlítettebb mérkőzés a kezdetektől, és talán mi kerülünk ki szerencsésebben a végjátékból.”

A szövetségi kapitány ezután kitért a torna lebonyolítási rendjére is, amelyet nem tart igazságosnak:„El kell gondolkodnunk a rendezés viszonylatában azon, hogy azok a csapatok, amelyek hamarabb kezdték el egy nappal a világversenyt, pont erre a végjátékra plusz egy pihenőnapot kaptak.A lengyelek elleni küzdelem után tegnap volt egy regenerációs napunk, a dánoknak viszont két, két és fél napjuk volt. Ez is hozhat egy olyan különbséget sajnos, ami a mérkőzés kezdetén lévő frissességdifferenciában jelentkezhet.”

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
34 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
2026.03.19. 16:37

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Népsport
2026.03.08. 08:47

A legjobb sportolókat is díjazták a TF diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2026.02.13. 17:18

Négyből egy magyar dobogós helyezés az európai kézilabda-rangsorokban

Kézilabda
2026.02.09. 16:51

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

A magyar kéziválogatott újabb győzelmet ért el Románia ellen az Eb kezdete előtt

Kézilabda
2026.01.10. 18:59
Ezek is érdekelhetik