„Nyomás, forró légkör, feltüzelt házigazda - ez vár ránk Szegeden”

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2012.11.28. 19:39
null
Zágrábban három góllal kapott ki a Szeged (Fotó: Hegedüs Gábor)
A horvát bajnok CO Zagreb a Pick Szeged vendége lesz szombaton a férfi kézilabda BL-csoportküzdelmek 7. fordulójában. Slavko Goluza edző óvatos, de nem borúlátó.

A CO Zagreb jó főpróbát tartott a szombati, szegedi BL-fellépése előtt, rossz sorozatát (három egymás utáni vereség) a SEHA-liga keddi meccsén a sereghajtó Sloga Doboj (bosnyák) elleni hazai győzelemmel (27–21) szakította meg. A siker növelheti a horvátok önbizalmát, de a BL-ben a keddi produkciónál sokkal többet kellene mutatniuk Szegeden.

„Ki-ki meccsen lépünk pályára, és a győzelem, egyben a továbbjutás a tét” – mondta Slavko Goluza, a csapat trénere, egyben a horvát válogatott szövetségi kapitánya.

A zágrábi lapok kiemelik, hogy a Goluza-csapat jól tud játszani, de a hajrában mégis elszórja a pontokat. Ezt Szegeden nem teheti meg, mert akkor kiesik a BL-ből. Az edző részletesen elmondta, mit vár és remél együttesétől.

„A Berlin elleni egygólos hazai vereséget követően azt mondtam a fiúknak, hogy ne szomorkodjanak, az élet megy tovább. Minél előbb el kell felejtenünk az igen fájó vereséget. Maradt esélyünk a továbbjutásra, és magunk döntünk a sorsunkról. Ha jobbak vagyunk a Szegednél, akkor azt a pályán kell megmutatunk, majd a még várható további két hazai győzelemmel a Minszk és a Schaffhausen ellen bejuthatunk a nyolcaddöntőbe” – mondta.

Goluza szerint a szegediek most sokkal jobbak, mint a zágrábi nyitó fordulóban voltak.

„De ma már mi is jobbak vagyunk – folytatta –, mint akkor voltunk. A héten felkészítem a játékosaimat arra, mi vár rájuk Szegeden. Nagy nyomás, forró légkör, rettentően feltüzelt házigazda, amelynek a döntetlen nem jó, nem elég, tehát minden áron győznie kell. Hideg fejjel és nagy szívvel kell játszanunk, semmi külső hatásra sem reagálhatunk, hanem kizárólag azt kell teljesítenünk, amit megbeszélünk. Hiszek a játékosaimban, hogy képesek győzni Szegeden” – zárta esélylatolgatását Slavko Goluza.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
7. FORDULÓ – A PROGRAM
12. 01.
Barcelona–Schaffhausen
12. 01.
SZEGED–CO Zagreb
12. 02.
Dinamo Minszk–Füchse Berlin

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 6 6 190–143 +47 12
2. Füchse Berlin (német) 6 5 1 166–159 +7 10
3. Minszk (fehérorosz) 6 3 1 2 171–156 +15 7
4. CO Zagreb (horvát) 6 1 1 4 156–168 –12 3
5. PICK SZEGED 6 1 5 155–183 –28 2
6. Schaffhausen (svájci) 6 1 5 158–187 –29 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik