Női kézi: a Valcea elnöke sajnálja, hogy elkerülték az ETO-t

2012.11.20. 15:42
A mai sorsolás eredményeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében a Ferencváros az Oltchim Valcea, Zvezda Zvenyigorod, Krim Ljubljana trióval néz szembe februárban és márciusban. A csoport favoritjának a román Valcea tűnik, amelynek elnöke a sorsolást követően azt mondta, sajnálja, hogy nem a Győri ETO-val kerültek egy négyesbe.

„Azt szerettem volna, hogy a Győr is a mi csoportunkban legyen, így elkerüljünk egy lehetséges elődöntőt ellenük – idézi Petre Berbecaru elnök szavait a prosport.ro oldal. – Olyan csoportba sorsoltak bennünket, amelyből teljesíthető a továbbjutás. A Győrt végül elkerültük, ugyanakkor találkozhatunk vele az elődöntőben, hacsak nem azonos helyen végzünk a középdöntőben. Ha viccesen akarok fogalmazni, akkor ha ők veszítenek egy meccset, akkor nekünk is kell egyet. Ugyanakkor az a célunk, hogy megnyerjünk minden mérkőzést az elsőtől az utolsóig, szóval nem érdemes azon gondolkozni, hogy hibázunk.”

„Úgy gondolom, az első csoportból a Győr és a Larvik jut az elődöntőbe, míg a másikból mi és a Krim. A Buducsnosztnak nem sok esélyt adok a címvédésre, hiszen elveszítette a két legjobb játékosát, [Bojana] Popovicsot és [Katarina] Bulatovicsot, akik a csapat erejének háromnegyedét adták. A csoportjukat sem nyerték meg, így csökkentek az esélyeik” – nyilatkozta Berbecaru.

A középdöntő menetrendjét itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
13 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik