Kézilabda: vizsgálóbíró elé állnak Karabaticék

Vágólapra másolva!
2012.10.01. 18:40
Címkék
A montpellier-i ügyész szerint „nagyon erős a gyanú, hogy megsértették a sportetikát” a montpellier-i kézilabdázók, a május 12-én játszott, Cesson-Sévigné elleni mérkőzésükre kötött fogadások kapcsán. Az érintettek kedden állnak a vizsgálóbíró elé.
„A nyomozók azt állapították meg, nagyon erős a gyanú, hogy nem tartották tiszteletben a sportetikát a szóban forgó meccs alkalmával” – fogalmazott hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Brice Robin. Az ügyész azt is elmondta, hogy a világ egyik legjobb kézilabdázójának tartott, olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Nikola Karabatic, valamint testvére, Luka élettársait fogják elsőként a rendőrök kedden átadni a vizsgálóbíróknak, akik majd döntenek arról, hogy vádat emelnek-e ellenük. Feltehetően a kihallgatott hét játékos közül is lesznek olyanok, akik ellen vádemelést kér a rendőrség, de az ügyész nem említett neveket. „Nagyon szoros kapcsolat alakult ki a játékosok és a fogadóirodák között. (...) Le lehet-e egy meccset (a játékosoknak) normálisan játszani, amikor ilyen jelentős összegeket tettek meg, és amikor tudták, hogy a klub vereségére fogadtak?” – hangsúlyozta az ügyész. „Nikola Karabatic neve azért került szóba, mert 1500 eurót vett fel (egy bankjegy-automatából) és mert az élettársa az ő nevében kötött fogadást, majd felvette a nyereséget” – árulta el Brice Robin. Hozzátette, hogy hasonló dolog történt Luka Karabatic esetében is. A Karabatic testvérek mellett 16 további személyt vett őrizetbe a rendőrség – a Bajnokok Ligájában is érdekelt Montpellier-ből összesen hét játékost – a Paris Saint-Germain otthonában rendezett vasárnapi bajnoki mérkőzés után. Kihallgatásuk azóta is tart. A rendőrség a 2008 óta minden évben bajnoki aranyérmes Montpellier május 12-én játszott, Cesson-Sévigné elleni meccsével összefüggésben vizsgálódik aktív és passzív korrupció, valamint a Francia Szerencsejáték (FDJ) vállalat ellen elkövetett csalás gyanújával, mivel a találkozóra gyanús fogadásokat tettek, 88 ezer eurós értékben, amellyel a nyeremény több mint 250 ezer euróra rúgott. A mérkőzést nagy meglepetésre elveszítette az addigra a bajnoki címet már elnyerő Montpellier. Egy kézilabda-mérkőzésre átlagosan ötezer eurós összegben szoktak fogadást kötni. Az ügyész elmondta, a Montpellier edzője, Patrice Canayer ellen semmilyen gyanú nem vetődött fel. A Cesson játékosai ugyanis hallották, amint a mérkőzés szünetében „fejmosást tartott a csapatának az öltözőben”. Az ügyész szerint a klub két vezetője is ártatlan az ügyben.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
20 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
50 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
54 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik