Hollandia visszalépett az Eb-rendezéstől

2012.06.04. 17:39
null
Maura Vissernek és társainak ugrott a nagy álom, a hazai Eb – Hollandia nem rendez kontinensviadalt (fotó: Action Images – archív)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) közleményben tudatta, hogy Hollandia visszalépett a decemberi női Európa-bajnokság megrendezésétől. Az Eb selejtezői vasárnap értek véget, a csoportok sorsolását – amelyet egyelőre elhalasztottak – pedig szerdán tartották volna.

Az EHF közleménye szerint az európai és a holland szövetség konzultációit követően a visszalépés megerősítése ma érkezett meg a hollandoktól, az EHF pedig új helyszínt keres az eseménynek.

Az európai szövetség közlése szerint máris több szövetséggel folytatnak tárgyalásokat arról, hogy megfelelő házigazdát találjanak a versenynaptárban december 4. és 16. között szereplő viadalnak, ám az alternatív helyszínekről hivatalosan egyelőre nem lehet bővebbet tudni.

Az Európa-bajnokság csoportsorsolását szintén Hollandiában, Rotterdamban tartották volna szerdán, ám az új fejlemények fényében az EHF úgy döntött, hogy elhalasztja az eseményt egy későbbi időpontra és egy másik, ugyancsak később kijelölendő helyszínre.

Hollandia 1998 után másodszor adott volna otthont az eseménynek. 2014-ben hazánk Horvátországgal közösen rendezi a kontinensviadalt.

AZ EB MEZŐNYE
Címvédő: Norvégia. A selejtező csoportelsői: Németország, Románia, Montenegró, Franciaország, Svédország, Horvátország, Ukrajna. A selejtező második helyezettjei: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Oroszország, Macedónia, Csehország, Dánia, Spanyolország.
Az eredeti kiírás szerint Hollandiának, mint rendezőnek automatikus indulás járt volna.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22