Popovics: Nem fenyegetőzünk és nem is ígérgetünk

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2012.05.12. 09:37
null
A kép csalóka: a győriek az első meccsen nem figyeltek eléggé Popovicsra (a labdával, fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Érdekes, „üzengetős" sajtótájékoztatót tartott a Buducsnoszt Podgorica, amely vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő visszavágóján fogadja az első, veszprémi találkozón 29–27-re nyerő Győri Audi ETO KC-t.

A nagy médiaérdeklődést kiváltó sajtótájékoztatón a Buducsnoszt két búcsúzásra készülő játékosa, a klubtól távozó Bojana Petrovics-Popovics és Maja Szavics jelent meg az újságírók előtt. Az őket hosszan faggatókat csakis egy kérdés érdekelte: ledolgozható-e és miként a kétgólos hátrány a Győr ellen a BL-döntő vasárnapi visszavágóján.

ARANYGENERÁCIÓ

A világklasszis balszélső, Maja Szavics igen optimista a BL-döntő második meccse előtt. Biztos például abban, hogy a magyar bajnok nem lepheti meg csapatát.

 

„Nagyon szeretnénk jó meccset játszani és azt akarjuk, hogy a Moracsa-csarnokban továbbra is veretlenek maradjunk – mondta. – Nem is foglalkozunk azzal, hogy mekkora a nyomás rajtunk. Telt ház előtt játszunk, és hogy ötezren nekünk szurkolnak, az pluszmotivációt jelent. Eddig is sokszor bebizonyítottuk, hogy igazi csapatot alkotunk, ezért képesek vagyunk a legnagyobb eredmény elérésére is. Ez a mostani aranygeneráció már bebizonyította, hogy tud hatalmas nyomás alatt is játszani, s ha valamennyien százszázalékot nyújtunk, miénk lesz a BL-trófea."

A montenegróiak máris úgy kalkulálnak, hogy nem feltétlenül kell a háromgólos győzelem, hanem a kétgólos is elegendő, ha a podgoricaiak legendás „acélvédelme" működni fog, és a magyar bajnok nem dob 26 gólnál többet.

„A Győr elleni visszavágó éppen olyan meccs lesz, mint bármely más mérkőzés, csak okosabban kell játszanunk, lehetőleg a BL-finálé okozta tét és nyomás nélkül – kezdte Popovics, aki kiemelte, hogy elégedetlen csapata veszprémi játékával, amelynek sokat kell javulnia a végső sikerhez, amire persze képes a csapat. – Vasárnap be is bizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk. Nem fenyegetőzünk és nem is ígérgetünk, csak szorgalmasan edzünk. Reméljük, hogy ez meghozza gyümölcsét. A Győr elleni visszavágó csupán egy a sok meccs közül, de ezen a hideg fej és az okos játék lesz a legfontosabb. Az ilyen meccseken szerintem a túl magas adrenalinszint és a túl nagy szív kevésbé hasznos."

Popovics utalt arra is, hogy hiába a nagy fellángolás és az akarat, a siker azé a csapaté lesz, amely megőrzi a higgadtságát és a saját játékát tudja játszani. Szerinte a Buducsnoszt elég képzett és erős keretű ahhoz, hogy megnyerje a BL-t. Ehhez azonban úgy kell játszania mint Veszprémben az utolsó tíz percben.

SIKERHALMOZÓK

A montenegrói sajtó kiemeli, hogy Podgorica először játszik BL-döntőt, s ezt megelőzően hétszer búcsúzott az elődöntőben. A lapok emlékeztetnek, hogy a Győr 2009-ben a döntőben alulmaradt a Larvikkal szemben. A Buducsnoszt és a Győr másodszor találkozik európai kupadöntőben: 2006-ban a podgoricaiak nyerték meg a KEK-et (Podgoricában 25–25 volt az eredmény, a visszavágón a Buducsnoszt győzött 26–23-ra). A montenegrói bajnok emellett még három kupát nyert: kétszer KEK-et (1985, 2010) és egyszer EHF Kupát (1987). A Győrnek még nincs európai trófeája.

„Az elejétől koncentráltan kell játszanunk, annak a tudatában, hogy mi a végső célunk – folytatta Popovics. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a forró légkör negatívan befolyásoljon bennünket. Nem érdekel bennünket sem a klubtörténelem, sem a BL-döntők története, csak a trófeával és saját magunkkal vagyunk elfoglalva. Persze elemeztük a Győr játékát, de mégis főként önmagunkra koncentrálunk."

Azt is kiemelte Popovics, hogy a Győr remek csapat, amelyet kiváló játékosok alkotnak.

„Ha az egy egy elleni játékban meg tudjuk őket állítani, akkor nem lesz gondunk – bizakodott. – Persze csapatként is jók, de igazából az egyéni játékban remekelnek. Gyors és erőszakos a beállósuk, Heidi Löke, valamint Görbicz Anita is kiváló játékos. A brazil Eduarda Amorim rutinos átlövő, és Jovanka Radicsevics jobbszélső is kitűnő a maga posztján."

A világ talán legjobb balátlövője szerint az erőszakos védekezés lesz a siker kulcsa, de szeretné, ha a támadásban is minél többen vállalnának szerepet a gólgyártásban.

„Az idén sok variációt próbáltunk ki, és a támadójátékunk ellen ritkán találtak ellenszert a vetélytársak. Több gólerős játékosunk is lesz a döntőben, így szinte mindegy, milyen védekezést választ ellenünk a Győr" – fejezte be Popovics.

LEKICS EDZÉST HAGYOTT KI, VÉRTEN BIZTOSAN NEM JÁTSZIK

A női kézilabda BL döntőjének vasárnapi visszavágójára készülő Győri Audi ETO KC nem a legjobb előjelekkel várja a podgoricai mérkőzést. Hornyák Ágnes és Vérten Orsolya mellett Andrea Lekics sem teljesen egészséges.

 

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Hornyák Ágnes és Vérten Orsolya sérüléssel bajlódik a Podgorica ellen készülő, a BL-döntő vasárnapi visszavágóját kétgólos előnyből kezdő Győri Audi ETO KC-ban.

 

Azóta azt is megtudtuk, hogy Vérten a Ferencváros ellen elszenvedett combizomszakadása miatt biztosan nem léphet pályára, míg Hornyák tréningezik ugyan, de a karját nem emeli szívesen – vállsérülése miatt kihagyta a hétközi bajnoki finálét, és vasárnap is alighanem csak védekezésben számíthat rá Karl Erik Böhn, ha pedig ott sem, akkor a fiatal Planéta Szimonettát kell bedobni a mélyvízbe.

 

Andrea Lekics a Ferencváros ellen kisebb agyrázkódást szenvedett, ezért tegnap kihagyta a győriek edzését, de ő jó eséllyel rendbe jön vasárnapra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik