Férfi kézi: Lékainak kell átvenni Metlicic szerepét a Celjében

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2012.05.24. 21:13
null
Lékainak (balra) kellene pótolnia Metlicicet Celjében (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
A szlovén Celje fiatal férfi kézilabdacsapata (a volt szegedi és ferencvárosi Vladan Matics edző együttese), amely az ősztől Lékai Mátéval (Pick-Szeged) áll fel, nagy meglepetésre megszerezte a bajnokságban a BL-indulást jelentő második helyet. A csapatnál nem titkoltan azt várják a magyar játékostól, hogy vegye át a Montpellier-be távozó Petar Metlicic szerepét.

A szlovén férfi kézilabda-bajnokságot a Gorenje Velenje nyerte meg, amely megelőzte az ősztől a szegedi Lékai Mátéval, a Londonra készülő irányítóval felálló Celjét és a válogatott Krivokapics Milorad gárdáját, a Cimos Kopert.

„Elértük a kitűzött célokat – állította boldogan Vladan Matics edző, aki az FTC éléről tavaly érkezett Celjébe, előtte pedig a Szeged játékosa és sikeredzője volt. – A bajnoki rajt előtt kiemeltem, hogy a Velenje és a Koper előttünk jár, de küzdeni akarásunkkal és jó csapatjátékunkkal megelőztük a Kopert. Kicsit sajnálom, hogy a Gummersbach ellen nem jutottuk be a KEK döntőjébe, amelyben játékosaim egy élménnyel és sok tapasztalattal gazdagodhattak volna. Azonban így is nagyon elégedett vagyok a szezonnal."

A tréner kritikusan hozzáfűzte, csapata nehezen tud a zónavédekezés ellen játszani.
„Ugyanis a horvát Petar Metlicic kivételével nincs klasszis átlövőnk – folytatta Matics. – Ráadásul mindössze négy rutinos játékossal küzdöttük végig az idényt. Talán mondanom se kell, hogy Dejan Pericsre, Metlicicre, Luka Zvizejre és Alem Toszkicsra gondolok. Fiatal gárdánkról nem tudom, hogyan fog kinézni az új idényben, hiszen Montpellier-be távozik a 36 éves Metlicic. Igaz, a helyére érkezik Lékai Máté és koperi Sebastian Skube, akik a legszebb éveikben vannak. Még fiatalok, de már tapasztaltak, s tőlük várom, hogy vegyék át Metlicic szerepét."

Az edző szerint a Celjének sajnos nincs pénze Metlicic kaliberű, rutinos játékosra, így abból kell építkeznie, amije van, s a pénzét az igazolásoknál a lehető legokosabban, a lehető legjobbakra szeretné elkölteni. A lezáruló évadban kilenc olyan játékos szerepelt a felnőtt csapatban, aki a Celje saját nevelése, és az új idényben is két vagy három új játékos csatlakozik a a „nagyokhoz" a korosztályos csapatból. Matics szerint ez lesz csapatának a követendő, a jelenleg egyedül lehetséges út a sikeresebb jövő felé.

MATICS VÉDI PERICSET

A celjei sajtóbeszélgetésen Matics kitért arra a hírre, hogy nézeteltérései vannak szerb honfitársával, a 41 éves Dejan Perics kapussal, a Veszprém volt csapatkapitányával.

„Dejan nagy ember és nagy sportoló – mondta az edző. – A szívét is odaadná a csapatért. Csakhogy a sérülései nagyon megviselték, a szervezete már nem a régi. Sérülései egyáltalán nem voltak könnyűek, de az ellenfeleink miatt nem hangsúlyoztuk és nem hoztuk nyilvánosságra a súlyosságukat. Perics nem edzett, de a meccseken szeretett volna segíteni. Azonban nálam csakis az egészséges játékosok jöhetnek szóba, nem engedem, hogy bárki kockáztassa az egészségét. Nem is akarok hallani arról, hogy valaki beinjekciózva játsszon. Az egészség a legfontosabb. Nincs alapja, hogy közöttünk emiatt vita lenne."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik