Kézilabda: a hazai szövetség tájékoztatást kér a Sport Klubtól

2012.01.05. 15:15
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség sajnálattal értesült róla, hogy az országszerte nagy szolgáltatási területen jelen lévő Magyar Telekom Nyrt. T-Home (márkanevű) televíziós programcsomagjainak többségéből kivette a Sport Klub csatornát, amely a magyar bajnoki- és kupamérkőzések, valamint számos válogatott találkozó közvetítési jogával rendelkezik az MKSZ-szel 2009 óta érvényben lévő szerződése értelmében – áll a Magyar Kézilabda-szövetség közleményében.

A közlemény folytatása:

A változás miatt számos kézilabdabarát a jövőben nem láthat igen sok fontos magyarországi, illetve magyar érdekeltségű kézilabda-mérkőzést. Az ügyben a Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos tájékoztatást kért a Sport Klub csatornától, illetve annak tulajdonosától. Az MKSZ jövő heti elnökségi ülésén foglalkozik az üggyel, ám a szövetség vezetői lehetőségeikhez mérten addig is mindent megtesznek, hogy ideális megoldást találjanak az ügy kapcsán, és mielőbb ismét széles körben láthatóak legyenek a bajnoki és válogatott mérkőzések.

Az eset a közelgő férfi Európa-bajnokságot nem érinti, mivel a január 15–29. között Szerbiában sorra kerülő kontinenstorna magyar érdekeltségű mérkőzéseit a Magyar Televízió m1-csatornája, számos további találkozót pedig a Sport Tv közvetít.

Legfrissebb hírek

Farkas Roland: mindenki hitt magában és a társaiban a BJA-nál

Jégkorong
4 perce

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Rátgéber László: A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód

Kosárlabda
1 órája

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre

Kézilabda
1 órája

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
1 órája

Megállítja-e valaki a tizedik vb-címére hajtó Marc Márquezt?

Egyéb autó-motor
2 órája

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2 órája

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik