Kulcsár Anita aláírásáért is lehet licitálni Érden

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2011.12.09. 09:05
null
A 2004-es Eb-bronzérmes csapat tagjainak – köztük a tragikus körülmények között elhunyt Kulcsár Anita – aláírásával ellátott labda sokat érhet (Fotó: NS-archív)
Címkék
Szombat délelőtt jótékonysági kézilabdagálát rendeznek az érdi Treff Sportcentrumban.

Páll Tibor nevét mindenki ismeri, akit a kézilabdázás közelebbről, mélyebben is érdekel – a legtöbben őt magát is. A legmodernebb szakkönyvek szerzője, társszerzője elsősorban a Ferencvároshoz kötődik, a nagy múltú férfi és női csapathoz is. Az FTC színeiben játszott, majd Németh András másodedzője lett Európa egyik legkiválóbb női együttesénél.

Vácon az NB I-es csapat vezetőedzőjévé nevezték ki, később Vecsésen és Katarban dolgozott, de jelenleg is aktív, a Honvéd trénere, bár nyolc éve súlyos idegrendszeri betegség támadta meg a szervezetét.

Az orvostudomány fejlődésével azonban egyre inkább lehet javítani a sclerosis multiplexszel küzdő emberek életminőségét, és lehetőség nyílik arra is, hogy a neves szakember állapota javuljon.

Az ehhez szükséges anyagi háttér megteremtéséért fogott össze ezúttal a kézilabda-társadalom zenészekkel, médiaszemélyiségekkel, újságírókkal, így szombaton az érdi Treff Sportcentrumban jótékonysági gálát tartanak a szakember támogatására.

Páll Tibor
Páll Tibor

A szurkolók újra láthatják játszani az Old Boys névre hallgató öregfiúk-válogatottban a vb-ezüstérmes Kovács Mihályt és Kenyeres Józsefet, míg a Nemzeti Sportot kihívó Médiaválogatottban a világválogatott Marosi László onthatja újra a gólokat – ha lapunk munkatársai ezt hagyják.

A tatabányai klasszis különleges csapat tagja lesz, pályára lép a meteorológus Németh Lajos, a tévés műsorvezető Szebeni István, a zenész Hevesi Tamás, a válogatott labdarúgók közül pedig Hajdu Attila és Bognár György, vagyis szakkommentárokban és szakírókban sem lesz hiány.

Mint Cselovszky Lajos főszervező elmondta, a helyszínen, illetve a vatera.hu oldalon árverést tartanak olyan mezre és labdára, amelyben és amellyel legjobbjaink játszottak.

A legnagyobb eszmei értéket nyilvánvalóan az a labda képviseli, amelyet a 2004-es magyarországi női Európa-bajnokság bronzérmes csapatának tagjai dedikáltak – ezt egyik legkiválóbb kapusedzőnk, Bakos István ajánlotta fel –, hiszen ezen szerepel a 2005 januárjában tragikus körülmények között elhunyt Kulcsár Anita aláírása is. Hasonlóan népszerű az idén KEK-et nyerő ferencvárosi hölgyek meze is, Kökény Beatrix aláírásával.

A gála 9.30-kor kezdődik, az első meccset 10 órától az FTC öregfiúkcsapata vívja az Old Boys tagjaival. Összesen hét mérkőzést láthatnak a nézők, a Honvéd és az Újpesti Sasok is összemérik erejüket, míg délben a Médiaválogatott küzd meg a Nemzeti Sporttal. A díjakat T. Mészáros András, Érd polgármestere adja át.

A felajánlásokat a következő MKB-számlaszámra várják: 10300002-10364920-49020017

Legfrissebb hírek

La Liga: Lookman már orvosin az Atlétinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
48 perce

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
1 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
1 órája

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
1 órája

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
1 órája

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik