Női kézilabda: Róth Kálmán lett a juniorválogatott szövetségi edzője

2011.11.15. 10:15
Címkék
Lemondott a női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzői posztjáról Gyurka János, miután már nem tudta összeegyeztetni a feladatot a Veszprémnél végzett tréneri munkájával. A sportági szövetség ezután Róth Kálmánt, az ifi nemzeti együttes szövetségi edzőjét kérte fel a juniorok vezetésére Golovin Vlagyimir mellé.

„Több olyan győri játékos is szerepel a juniorválogatott keretében, akit nagyon tehetségesnek gondolunk, és Győrből is sokan biztattak, ezért is fogadtam el a felkérést" – fogalmazott Róth Kálmán a www.handball.hu érdeklődésére.www.handball.hu érdeklődésére.

A szakember elárulta, hogy a juniorok esetében nehezebb a helyzet, hiszen az ifik az Európa-bajnoki helyezésükkel már kivívták a vb-részvételt, míg a junioroknak áprilisban világbajnoki selejtezőn kell részt venniük.

„Sajnálom itt hagyni az ifiket, mert jó »anyaggal« tudtam dolgozni, és sikeresek is voltunk, igaz, a juniorok között is van már néhány kész NB I-es játékos. Remélem, hogy megtalálom velük a közös hangot, és eredményesebbek leszünk, mint az előző ciklusban. Az áprilisi vb-selejtezőt nagyon fontos lenne sikerrel megvívni, mert ennek a korosztálynak ez a világbajnokság lenne az utolsó világversenye" – zárta szavait Róth Kálmán.

A csapat már a jövő héten részt vesz egy lengyelországi tornán, amely kiváló erőfelmérő lesz az újonnan kinevezett tréner számára, hiszen a házigazdák mellett a norvégokkal, a dánokkal és a lengyelekkel találkozik együttesünk.

Az ifjúsági válogatott irányítását az eddig is az alakulat mellett dolgozó Danyi Gábor veszi át, segítője pedig a tatai férfigárda edzője, Baski Péter lesz.

Legfrissebb hírek

Steve Clarke: Erről szól ez a csapat!

Foci vb 2026
2 perce

Vb 2026: Ausztrália–Törökország

Foci vb 2026
14 perce

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
25 perce

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
50 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
55 perce

Arda Güler ott van, Kenan Yildiz viszont kimaradt az ausztrálok elleni török támadósorból – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
1 órája

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik