Kézilabda: megvan a szövetség új alapszabálya és új elnöksége

2011.10.22. 15:38
Címkék
Megválasztották a Magyar Kézilabda-szövetség új elnökségét, valamint a sportág képviselői elfogadták az új alapszabályt is – adta hírül az MKSZ honlapja.

Az elnök, Vetési Iván beszédében elmondta, hogy a megújuló MKSZ lépéseinek öt alapelvet kell szem előtt tartaniuk: a gazdasági stabilitást, az átláthatóságot, a hatékonyságot, a színvonalas szakmai munkát és az eredményességet.

Az új alapszabály értelmében az eddigi 12 tagú helyett 8 fős lett az elnökség, létrejöttek a régióigazgatóságok, és januártól átalakul a szövetség bizottsági struktúrája is.

Ezt követően a küldöttgyűlés az MKSZ tiszteletbeli elnökévé választotta a korábbi főtitkár, elnök, majd június óta alelnök Sinka Lászlót, és tiszteletbeli elnökségi taggá Vanyus Attila eddigi alelnököt.

A küldöttek egyhangúlag választották meg a lemondott alelnökök és elnökségi tagok helyére lépő új vezetőséget, amelynek 2015. júniusáig szól a mandátuma.

A két új alelnök Fasimon Sándor, a MOL kutatás-termelés divíziójának ügyvezető igazgatója, valamint Hadházy Sándor országgyűlési képviselő lett.

A küldöttgyűlés az elnökség tagjává választotta Bienerth Gusztávot, Bódy Dezsőt, Borsos Attilát, Kelecsényi Ernőt és Mátrai Gábort – olvasható az MKSZ honlapján.

Legfrissebb hírek

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
21 perce

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
21 perce

Szerdai sportműsor: teljessé válik a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának mezőnye

Minden más foci
57 perce

Kós Hubert verhetetlen akar lenni; A téli olimpia teljes eredménylistája

E-újság
1 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Kövér László: A sport, mint minden kultúra, ember és ember között teremt kapcsolatot

Magyar válogatott
1 órája

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik