Gyász: 89 éves korában elhunyt a Nemzeti Sport rangidős munkatársa, Havasréti Béla

2011.09.22. 08:50
null
Havasréti Béla 2009 januárjában a Győri Audi ETO KC–Kometal Szkopje női kézilabda BL-mérkőzésen<br />(Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Nyolcvankilenc éves korában, rövid betegség után elhunyt Havasréti Béla, a Nemzeti Sport Győr-Moson-Sopron megyei tudósítója. Temetése október hetedikén, 14 órakor lesz a Győr-Nádorvárosi köztemetőben.

 

Havasréti Béla a Nemzeti Sport Győr-Moson-Sopron megyei vezető tudósítójaként 62 éven át az összes sportágban tudósította a Népsportot, majd a Nemzeti Sportot.

Korábban a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkáraként, majd a megyei sporthivatalban is dolgozott, ahonnét 1982-ben elnökhelyettesként vonult nyugdíjba.

Néhány hete megkapta a Nemzeti Sport aranygyűrűjét és emlékplakettjét, azt követően, hogy befejezte aktív tudósítói munkáját.

„A Népsport, illetve a Nemzeti Sport olvasói és a szerkesztőségi kollégák érdemelnek dicséretet, hogy ebben a röpke hatvankét évben türelmesen elviseltek" – mondta Béla bácsi, amikor átvette a jelképes ajándékokat.

A Nemzeti Sport legrégebbi munkatársát gyászolja.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele

Kézilabda
16 perce

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére

Kézilabda
24 perce

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
41 perce

Előrehozták a Fradi–Győr női kézirangadót az NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
45 perce

John Aldridge: Szoboszlait jobbhátvédben játszatni pazarlás

Angol labdarúgás
1 órája

Chris Kavanagh lesz a játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
1 órája

NS-jótékonyság: focitorna Ádiért

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik