Kiegyensúlyozott csoportok a brazíliai vb-n

2011.07.03. 09:46
null
Heidi Lökéék a csoportsorsolás után is favoritnak számítanak a vb-n (fotó: Action Images)
Az olimpiai bajnok norvég női kézilabda-válogatott három európai válogatottal, Montenegróval, Németországgal, Izlanddal, illetve Kínával és Angolával került egy csoportba az év végi brazíliai világbajnokság sorsolásán.

 

A sorsolást Brazíliában tartották, a decemberi vb helyszínén rendezték ugyanis a pánamerikai bajnokságot is, amelynek első négy helyezettje kvalifikálta magát a világbajnokságra. Az első helyet – nem túl nagy izgalmak után – a házigazda szerezte meg, miután 35–16-ra legyőzte Argentínát. Harmadikként Kuba zárt az Uruguay elleni 37–27-es sikerrel.

A csoportok sorsolása ezt követően történt meg, és összességében elmondható, hogy a szextettek kiegyensúlyozott erősségűek lettek. Az első hatosban négy európai válogatott kapott helyet, így az olimpiai és Eb-címvédő norvégoknak már a torna kezdeti szakaszára fel kell pörögniük, de a továbbjutás így sem okozhat gondot számukra.

A B-csoportba került a vb-címvédő orosz válogatottal együtt a két legacélosabbnak tűnő ázsiai válogatott (Kazahsztán és Dél-Korea), valamint a meglepetésekre mindig képes Hollandia és Spanyolország. A C-csoportban a házigazda mellett jó eséllyel Románia, Franciaország és Japán pályázik a továbbjutásra, míg a D jelű hatosból nehéz elképzelni, hogy a három európai (az Eb-2. svédek, illetve a dán és horvát együttes) ne jutna tovább.

Az eddigiekkel ellentétben a csoportkör után nem középdöntő következik, hanem egyenes kieséses módon, a nyolcaddöntővel folytatják a csapatok és küzdenek meg a vb-címért, illetve az olimpiai selejtezőtornára kvalifikáló helyekért (2–7.). A vb-győztes automatikusan résztvevőjévé válik a 2012-es londoni ötkarikás játékoknak.

Mint ismert, Magyarország a németek elleni párharcot elveszítve nem jutott ki a világbajnokságra, és olimpiai selejtezőt is csak akkor játszhat, ha a brazíliai torna első nyolc helyezettje ugyanaz a nyolc nemzeti csapat lesz, amely a tavalyi Eb-n volt.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA, DECEMBER 2–18.
A CSOPORTOK
A-csoport: Norvégia, Montenegró, Angola, Németország, Kína, Izland
B-csoport: Oroszország, Kazahsztán, Hollandia, Dél-Korea, Spanyolország, Ausztrália
C-csoport: Románia, Franciaország, Brazília, Tunézia, Kuba, Japán
D-csoport: Svédország, Dánia, Horvátország, Argentína, Elefántcsontpart, Uruguay
A csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe, majd a válogatottak egyenes kieséses rendszerben küzdenek meg a vb-címért.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24

Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 09:06

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
2026.04.12. 09:06

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55
Ezek is érdekelhetik