Női kézilabda: lemondott a győriek vezetősége, az elnök biztos kiszáll

MTI MTIMTI MTI
2011.05.26. 18:37
Címkék
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.

Az egyesület hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint az elnökség azért döntött a távozás mellett, mert szerinte „a vezetésnek a klub hatékonyabb irányíthatósága és az eddig is kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerek folytatása érdekében megújulásra van szüksége.”

A győri kézilabdaklub elnökét, Vanyus Attilát 2009-ben öt évre választották újra, összességében két évtizede irányítja az egyesületet, de most úgy határozott, nem jelölteti magát ismét a posztra.

„Hatvanhat évesen sok volt már a napi tíz óra, amit a kézilabdával, a klub ügyeivel töltöttem, és a testület is a váltás mellett volt – nyilatkozta Vanyus a kisalfold.hu-nak. – A döntés nem ért meglepetésként, hiszen korábban már többször beszéltünk ezekről a dolgokról az elnökség tagjaival. Szerettem volna úgy befejezni, ahogy megálmodtam, egy Bajnokok Ligája-győzelemmel. Sajnos ez nem sikerült, de remélem, ha megnyerjük a kupát jövőre, – más tisztségben ugyan, de – én is ott leszek. Amíg az egészségem engedi a csapat mellett szeretnék lenni.”

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerdán mondott le az egyesület társadalmi elnöki tisztségéről, mert annak ellátását nem tartotta összeegyeztethetőnek a MOB vezetésével.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
33 perce

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
40 perce

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
40 perce

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
1 órája

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
1 órája

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
1 órája

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
1 órája

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin negyeddöntő

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik