FTC: Nem vagyok jó erőben, de vasárnapra összeszedem magam - Zácsik

Vágólapra másolva!
2011.05.06. 13:38
A Ferencváros balátlövője, az elmúlt hetekben gyomorpanaszokkal küzdő Zácsik Szandra a Nemzeti Sportnak elmondta, már jobban van, de még közel sincs megfelelő állapotban, ám reméli, hogy a KEK-döntő első, hazai meccséig (vasárnap az Alicante ellen) ez még változni fog.  

„Jobban vagyok – nyilatkozta Zácsik Szandra az állapotáról a Nemzeti Sportnak. A gyomorpanaszokkal küszködő átlövőt az utóbbi hetekben láthatóan legyengítette a betegség, de úgy érzi, kezd alakulni a játéka is. – A Debrecen ellen kaptam ugyan egy medvepuszit, ám a hét végére muszáj lesz tökéletesen rendbe jönnöm.”

„Amikor kiderült a betegségem, eléggé elkeseredtem, de aztán próbáltam arra gondolni, hogy ez legalább nem sérülés, törés, szakadás – tudok vele játszani, és nem is kell hosszú időt kihagynom. Nehezebb most újra felvenni a tempót, hiszen tavaly nyolc hónapot kihagytam, nem végeztem olyan kemény alapozást, nem vagyok olyan jó erőben, mint máskor. Most már kezdek magamra találni, remélem, vasárnapig még javulok” – tette hozzá az átlövő.

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik