Férfi kézilabda: Éles József újra itthon, aligha tér vissza Dominikába

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2011.05.07. 13:54
Címkék
Csütörtökön tért vissza Éles József Dominikából, ahol a női kézilabda-válogatott felkészítését vezette, de aligha tér vissza az egzotikus országba, ugyanis nem voltak meg a feltételek a megfelelő színvonalú munkához.

„Februárban vállaltam el a dominikai női válogatott felkészítését a júniusi Pánamerikai Játékokra, egyben vébéselejtezőre, de kiderült, ebben a meseszép, ám szegény országban nincsenek meg még a minimális feltételek sem a legalább kis sikerrel kecsegtető edzésekhez és a csapat versenyeztetéséhez" – mondta a Nemzeti Sportnak Éles József.

A kétszeres világválogatott (1995, 1997) balátlövő hozzáfűzte, a mérlege ötvenszázalékos: óriási élmény volt kipróbálnia magát az egzotikus környezetben, ugyanakkor nem volt lehetősége, hogy nemzetközi szintű együttessé gyúrja a labdavezetéssel is bajban levő kezdőket.

„Visszatérek alsóörsi kézilabdasulimba, ahol Tombor Csabával, Török Lajossal és Zsigmond Györggyel, hajdani játékostársaimmal százhúsz tehetséges gyereket oktatunk, akik a korosztályukban máris sikeresek. Remélem, mielőbb lesz újra feltörekvő, jelentős célokat maga elé tűző magyar felnőttcsapatom, amely hosszabb távon építkezne" – reménykedett a 42 éves edző, akinek két fia, a 12 éves Benedek és a kilencéves Zsombor máris ügyesen kézilabdázik (a harmadikat, Konrádot a nyárra várja Barbara asszony és a család).

Legfrissebb hírek

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
12 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
14 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
41 perce

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
47 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik