Női kézilabda: a Debrecen szankciókat alkalmaz Bulath Anitával szemben

2011.02.27. 20:54
Címkék
A női kézilabda NB I-ben szereplő Debrecen vezetősége hivatalos honlapján megjelentetett közleménye szerint, a sorozatos szerződésszegések miatt szankciókat alkalmaz Bulath Anitával szemben. Az alábbiakban olvashatják a közleményt.

"A DVSC-KORVEX vezetősége a mai napon úgy döntött, hogy Bulath Anitával szemben – sorozatos szerződésszegések miatt – szankciókat alkalmaz.

A DVSC játékosa a mai napig nem jelentette, hogy más csapat/csapatokkal tárgyal, pedig saját aláírásával vállalta, hogy ezekről a megbeszélésekről 5 napon belül tájékoztatja csapatunk vezetőit.

Bulath Anita azt is vállalta, hogy az arculatátviteli szerződése alapján a DVSC részére pozitív reklámtevékenységet folytat, s ezért ő jelentős anyagi ellenszolgáltatásban részesül. A DVSC vezetősége megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a június 30-ig élő szerződéssel rendelkező játékosa nyilvánosan más csapat mezében szerepel, ezzel súlyosan sértve a DVSC érdekeit, egyúttal a legsúlyosabb szerződésszegést követte el. Hosszas mérlegelést követően a DVSC vezetősége mellőzte az azonnali szerződésbontást, de a játékos 2011. februári arculatátviteli pénzét teljes mértékben megvonta.

Egyúttal figyelmezteti a játékost, hogy tartózkodjon a további negatív megnyilvánulásoktól, mert akkor nem marad más választása a DVSC vezetőségének, mint hogy 2011. március 11-i időpont utáni nappal minden élő szerződését felmondja Bulath Anitával.

Debrecen, 2011. február 27.

A DVSC Kézilabda Kft. vezetősége"

Mint korábban beszámoltunk róla, Bulath megegyezett a Veszprémmel, így a következő szezontól a dunántúli csapatban folytatja a pályafutását. A szerződés aláírására szombaton került sor, a kontraktus egyelőre egy évre szól, de kölcsönös elégedettség esetén a válogatott játékos hosszabb távon is a csapatnál maradna.

Legfrissebb hírek

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
2 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
18 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
31 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
34 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
50 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 órája

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája