Németország fellélegezhet, középdöntős a csapat

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 21:25
null
Németország megmenekült a szégyentől: nem esett ki a csoportkör után (Fotó: Reuters)
Címkék
Nem történt csoda a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon, Németország ugyanis legyőzte Tunéziát a két csapat sorsáról döntő mérkőzésen, és továbbjutott csoportjából. Argentína is hozta a kötelezőt Chile ellen, és szintén a középdöntőben folytathatja. Az is eldőlt, hogy a magyar csoportból a norvégokat legyőző Izland négy ponttal kezdi a következő szakaszt, míg Norvégia a németekhez hasonlóan nullával.

Németország a spanyolok és a franciák elleni kudarc után talpra tudott állni, és tíz góllal legyőzte Tunéziát, amely hiába igyekezett, nem tudta tartani a tempót a képzettebb és fizikailag is sokkal erősebb nyugat-európaiakkal. A 2007-ben világbajnoki címet szerző németek a következő körben többek között a magyar válogatottal találkoznak, s nem mindegy, melyik arcukat mutatják majd...

Izland négy egységgel folytatja ugyanebben a hatosban, a Norvégiát legyőző szigetországiak az olimpiai döntő után a világbajnokságon is bízhatnak az éremszerzésben.

A labdarúgásban, kosárlabdában, röplabdában és rögbiben már elismert Argentína történelmi sikert ért el, először jutott be a világbajnokság középdöntőjébe. Sőt a második szakaszt a házigazda Svédország elleni bravúrjának köszönhetően két ponttal várhatja Horvátország, Szerbia és Dánia ellen.

Az ázsiaiak jól zárták a csoportkört, mert bár az korábban eldőlt, hogy Dél-Korea, Japán és Bahrein sem jut a középdöntőbe, a szlovákok, a brazilok és az egyiptomiak legyőzése egyaránt bravúrnak számít.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, SVÉDORSZÁG
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Németország–Tunézia 36–26 (15–12)
Ld: Hens 6, Preiss 5, Kraus, Klein 4-4, ill. Megannem 6, Hedui, Mrabet 4-4
Bahrein–Egyiptom 27–26 (16–15)
Ld: Alszajad 9, Madan 5, Dzsahver, Almakabi 4-4, ill. Marbuk 7, Razek, el-Ahmar 5-5
Franciaország–Spanyolország 28–28 (18–13)
Ld: Guigou 6, Karabatic, Barachet 5-5, ill. Entrerrios 7, Rocas, Romero 4-4

Az A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.  Franciaország  5 4 1   159–106
9
2.  Spanyolország  4 4 1   139–110 9
3.  Németország  5 3   2 151–125  4
4.  Tunézia  5 1   4 114–137  2
5.  Egyiptom  5 1   4 115–139  2
6.  Bahrein  5 1   4 105–166  2

 

B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Izland–Norvégia 29–22 (12–12)
Ld: Gudjonsson 7, Petersson 5, Palmarsson 4, ill. Tvedten 7, Lund 6, Myrhol 4
Brazília–Japán 32–33 (12–13)
Ld: Teixeira 8, Bortolini 7, Cardoso 5, ill. Szuemacu 12, Tomita 6, Tojoda, Mijazaki 3-3
Magyarország–Ausztria 32–30
Ld: Törő, Császár 5-5, ill. Szilágyi 7, Bozovic 5

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.     Izland    5 5         157–119  10
2.    Magyarország   5 4    1 148–133  8
3.    Norvégia   5 3    2 139–136  6
4.    Japán   5 2    3 141–161  4
5.    Ausztria   5 1    4
134–148 2
6.    Brazília   5       5 131–163  0

 

C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Algéria–Ausztrália 27–18 (12–11)
Ld: Berkusz, Hamud Ajat, Hamad 5-5, Zuaui 4, ill. Fletcher 6, Calvert, Parmenter 3-3
Dánia–Horvátország 34–29 (15–16)
Ld: Söndegaard 10, M. Hansen 9, L. S. Hansen 4, ill. Zrnic 8, Buntic 7, Lackovic 5
Szerbia–Románia 28–38 (17–20)
 Ld: Ilics 6, Vujin 4, ill. Stamate 9, Ghionea, Muresan 6-6
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia 5 5 181–117 10
2.  Horvátország  5 3 1 1 148–109
7
3.  Szerbia  5 2 1 2 139–139
5
4.  Algéria  5 2   3 100–109  4
5. Románia 5 2 3 132–123 4
6.  Ausztrália  5     5 77–180  0

D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Argentína–Chile 35–25 (15–13)
Ld: Pizarro 9, F. Fernández, Vieyra 6-6, J. P. Fernández 5, ill. Em. Feuchtmann Pérez 7, Er. Feuchtmann Pérez 5, Oneto Zuniga 4
Dél-Korea–Szlovákia 31–26 (14–10)

Ld: Csong Ji Kjong, Li Dzse Vu 8-8, Ju Dong Kun 7, ill. Antl 9, M. Stranovsky 6, Mazák 4

Svédország–Lengyelország 24–21 (14–12)
Ld: Larholm 5, K. Andersson 4, Källman, Doder, Arrhenius 3-3, ill. Lijewski 6, Tluczynski 4,
Jurecki 3

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 
1.  Svédország   5 4    1 142–112  8
2.  Lengyelország    5 4     1 143–123  8
3.  Argentína   5 3 1 1 133–114  7
4.  Dél-Korea   5 2 1 2 137–128  5
5.    Szlovákia   5    1 4 128–156  1
6.    Chile   5    1 4 117–167  1

Legfrissebb hírek

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
3 perce

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
3 perce

Sebastian Hessels szerint a magyar válogatott a végső sikerre is esélyes a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
5 perce

Özönlenek a feröeri szurkolók Oslóba, a férfi kézilabda Eb-re

Kézilabda
16 perce

Fábián Bettina lett az év legjobb nyílt vízi úszónője az európai szövetségnél

Úszás
28 perce

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
56 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
58 perce

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik