„Katasztrófa Magyarországon” - bosnyák sajtóvisszhang

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 16:01
null
<p>A képpel ellentétben nem a bosnyákok, hanem Iváncsik Tamásék szárnyaltak a tegnapi meccsen<br />(Fotó: Veres Viktor)</p>
Címkék
&bdquo;Kikaptunk a szok&aacute;sos m&oacute;don&rdquo;; , &bdquo;Meggyőző veres&eacute;g&rdquo;; &bdquo;Katasztr&oacute;fa Magyarorsz&aacute;gon&rdquo;&ndash; c&iacute;mekkel jelentek meg p&eacute;nteken a bosny&aacute;k lapok azt k&ouml;vetően, hogy Mirsad Terzic&eacute;k Eb-selejtezőn 26&ndash;17-re kikaptak Magyarorsz&aacute;gt&oacute;l Szombathelyen. A bosny&aacute;k sajt&oacute; &iacute;zekre szedte Vojislav Radja csapat&aacute;t.

A leghevesebben a Dnevni avaz bírálja a bosnyák válogatottat, hangsúlyozva, hogy minden selejtező előtt nagy reményekkel szálnak a versenybe, aztán a végén alulmaradnak.

 NÉPSPORTBLOG
„A kilenc begyömöszölt gombóccal a torkukban hazasomfordáló bosnyákoktól majd a visszavágón megkérdezzük, egy szem kapussal és egy irányítóval mire volt akkora arcuk” – Hálálhörgés után konfetti és pukkedli

„A mieink most sem akartak eltérni azon szokásuktól, hogy a véghajrában lerombolják mindazt, amit addig felépítettek” – írja gúnyosan a lap kommentátora.

A közvélemény is hasonlóan fogadta a kudarcot, főként az internetes fórumozók hozzászólásai jelzik, mekkora csalódásként élték meg a vereséget. Pontosabban a súlyos vereséget, mert egy-két gólos fiaskót még könnyebben elfogadtak volna, de a kilenc gól már túl sok volt.

„A meccset lényegében már az első tizenöt percben elveszítettük. Akkor ugyan vezettünk egy-két góllal, de egy erősebb ellenfél legalább hat-hét gólos előnyre tett volna szert a gyengén kezdő magyarokkal szemben. A miénk azonban sohasem volt igazán erős csapat, és még sok mindenre van szüksége, hogy azzá váljon” – fogalmaz a Dnevni avaz.

A többi bosnyák médium is kiemeli, „a magyarok az első félidőben rengeteg lehetőséget adtak a bosnyák gárdának, de a csapat nem tudta ezeket kihasználni”.

A Dnevni avaz munkatársa cinikusan megjegyezte: „Az első félidő hajrájában meguntuk, hogy állandóan mi vezessünk, ezért nagylelkűen átadtuk ezt a szerepkört Mocsai Lajos csapatának.”

A bosnyák sajtó szerint érthetetlen, miért rohantak a játékosaik az utolsó bő tíz percben – amikor a meccs már eldőlt – céltalanul, mert így egy tisztes vereség helyet beleszaladtak egy nagy verésbe.

Az állami televízió munkatársa kissé árnyaltabban fogalmazott, mint a legolvasottabb napilap újságírója, így dicsérte az első félidőben látottakat, a jó védekezést, „amely megbénította a magyar támadásokat”. 

Szerinte a 40. percig, 13–13-as állásig jól játszott a bosnyák csapat: „Azután bekövetkezett a válogatottra jellemző összetorpanás. Fazekas remekelt a kapuban, a magyarok védelme acélossá vált, az Iváncsik testvérek pedig kontrákból percről percre növelték csapatuk előnyét. Érthetetlen volt a hibáink sorozata – főként a támadásban –, s így beleszaladtunk egy óriási vereségbe.”

A televízió kommentátora szerint a remek Fazekas Nándor mellett Mocsai és Ilyés is átlagon felülit nyújtott, míg a bosnyákok oldalán Jaskic emelkedett ki hat góljával. A legtöbb médium sajnálatát fejezi ki azért, hogy Danijel Saricnak ilyen borzalmasan sikerült a válogatottbeli bemutatkozása – a megfogalmazások szerint a Barcelona kapusa úgy érezhette magát, mintha céllövöldében lenne.

Az internetes újságok attól tartanak, hogy az eddigi optimizmus önbizalomhiánnyá alakulhat, pedig a válogatottra vasárnap sorsdöntő ütközet vár: a továbbjutásért folytatott harcban a legnagyobb vetélytársnak számító, a Kiril Lazarov vezette macedónokat fogadják.

Szarajevóban mindenki biztos benne, hogy Magyarország csoportelsőként jut tovább, a második helyért pedig Bosznia és Macedónia óriási csatát vív majd.

A mérkőzésről szóló korábbi visszapillantó írásunkat itt olvashatja!

EMLÉKEZTETŐ – FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ – 1. CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 26–17 (10–9)
Szombathely, 2500 néző. V: Horacek, Novotny (csehek)
Magyarország: FAZEKAS – IVÁNCSIK T. 3, Laluska, Gál, CSÁSZÁR 3 (1), ILYÉS 5, IVÁNCSIK G. 4 (1). Csere: MOCSAI 5, Harsányi 1, Zubai 1, Schuch 1, Lékai 3
Bosznia-Hercegovina: SARIC – JASKIC 6, BASIC 5 (1), Toromanovic 1, Prce, Terzic 1, Stojanovic. Csere: Doborac 2, Buric, Kelecevic, Velic, Harmandic 1, Panic, Kukrika 1, Buljugija
Az eredmény alakulása. 13. p.: 1–4. 19. p.: 3–5. 26. p.: 7–7. 29. p.: 9–8. 33. p.: 10–11. 46. p.: 18–13. 57. p.: 24–16
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 2/1
A csoport másik mérkőzésén tegnap: Macedónia–Észtország 30–25
KÖVETKEZŐ FORDULÓ
Október 31. (vasárnap), 17.45: Észtország–Magyarország
Október 31. (vasárnap), 20.00: Bosznia-Hercegovina–Macedónia

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik