Férfi kézilabda: a THW Kielé a legnagyobb költségvetés

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2010.09.17. 16:22
Címkék
A világválság nagy hatással van az élsportra, így a kézilabdázásra is. Érintett szinte valamennyi bajnokság, beleértve a két legerősebb pontvadászatot, a Bundesligát és az Asobal Ligát is.
A legjobbak, vagyis a világ élmezőnyéhez tartozó csapatok is kénytelenek voltak csökkenteni a költségvetésüket, más egyesületek viszont kisebb-nagyobb anyagi gondokkal küszködnek. A szlovén internetes újság, a Siol Sport szerint a legnagyobb, 9.5 millió eurós költségvetése a német THW Kielnek van, ami jelentősen meghaladja a konkurensek büdzséjét. Az egyetlen klub, amely lépést tart a kieliekkel, a legnagyobb hazai rivális, a HSV Hamburg, amely 8.5 millióból gazdálkodik. A spanyol klubok közül a Barcelonánál 7.5 millió euró körüli ez az adat (egyes források hatmillióról számolnak be), míg az évekig a világ leggazdagabb klubjának számító Ciudad Real büdzséje – a Siol Sport szerint – a felére csökkent, és mindössze 3.3 millió euró körüli. A lap szerint nem véletlen, hogy egy év alatt a csapatból olyan meghatározó játékosok távoztak, mint Uros Zorman, Ales Pajovic, Szergej Rutenka, Petar Metlicic, Jérome Fernandez vagy Ólafur Stefansson.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
8 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
13 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
22 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
31 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
40 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája