Skaliczkival, Zsigával és Kováccsal is tárgyalt a Pick

2010.05.13. 15:47
null
Skaliczki László 1996-ban bajnoki aranyat nyert a Pick-Szegeddel (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Még tart a bajnoki döntő a férfi kézilabdázóknál – az első mérkőzés után a címvédő MKB Veszprém szerzett előnyt magának a Pick-Szeged elleni 41–31-es győzelemmel –, de az aranyérem megszerzésére esélytelennek tartott Tisza-partiaknál az eredménytől függetlenül edzőkérdés van. A klubvezetők a színfalak mögött gőzerővel keresik a nyáron biztos távozó Dragan Djukics utódját.

„Tárgyalok a csapat anyagi és szakmai stabilizálásán fáradozó szegedi vezetőkkel, ám végső döntésről, megállapodásról még nem számolhatok be – mondta Skaliczki László, a Kecskemét férficsapatától elköszönő, volt szegedi edző. – Megjegyzem, az átalakítás előtt álló csapat élén most rutinos, elismert tréner áll. Dragan Djukicsot korrekt, jó kollégának, felkészült edzőnek tartom, tudom, hogy a lehető legjobban felkészíti a Picket a Veszprém elleni bajnoki döntő folytatására. Ugyanakkor látni kell, a szegedi edzőkérdés megoldása folyamat, amelynek a vége csak az aranycsaták utánra várható."

A biztos befutónak látszó Skaliczki László mellett a szegedi edzőjelöltek közé tartozik további három remek szakember.

Kovács Péter (55 éves, a török szövetség szakmai igazgatója): – Két-három hete beszéltem a szegedi vezetőkkel, de azóta nem kerestek, ezért ennek a kérdésnek most ugyanúgy nincs aktualitása, mint a Valcea női csapatához történő szerződésemnek. Utóbbira, mivel a török szerződésemből nem nehéz kilépni, a jövő héten talán érdemes lesz visszatérni.

Zdravko Zovko (54 éves, a horvát női válogatott szövetségi kapitánya): – Női klubcsapatommal, az anyagi gondoktól szenvedő Koprivnicával felbontom a szerződésemet, tehát szabaddá válok, de egyelőre nem tervezem, hogy visszatérek Magyarországra.

Zsiga Gyula (50 éves, a montenegrói női válogatott kapitánya): – Beszéltünk róla, hogy esetleg Szegedre szerződöm, miután a Podgoricától eljöttem, aztán félbeszakadtak az egyeztetések, pedig szívesen dolgoznék magyar klubban.

Dragan Djukics eközben még mindig úgy véli, neki még két évig érvényes a szerződése, amelynek módosításáról, fizetése ésszerű csökkentéséről továbbra is hajlandó tárgyalni.

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA

Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
23 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
36 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
39 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
56 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
1 órája

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2 órája