Női kézilabda NB I: nagy csatában verte meg a Siófok a Fehérvárt

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 21:35
Címkék
A női kézilabda NB I 5–8. helyéért folytatott rájátszásában a Siófok 33–31-re verte meg hazai pályán az Alcoa-Fehérvárt.
ARANY ÁSZOK-RÁJÁTSZÁS AZ 5–8. HELYÉRT
SIÓFOK KC–ALCOA-FEHÉRVÁR KC 33–31 (18–19)
Siófok, 400 néző. V: Bonifert, Oláh
SIÓFOK: Scholtz – Nagy R. 1, Kovács A. 7 (6), Bloj 5 (1), Szűcs V. 3, Barna É. 3, SZEPESI 9. Cs: Lajtos (kapus), Sterbik 3, VASAS 2, Tóth M., Tóth Zs. Szakmai igazgató: Varga József
ALCOA: Szikora – AZARI 4, Németh K. 4, Horváth B., Tilinger 7 (2), Bernataviciuté 2, VINCZE M. 8. Cs: Trimmel (kapus), Bízik 3, Rádl 3. Edző: Mihály Attila
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–3. 9. p.: 7–7. 16. p.: 11–11. 24. p.: 14–16. 28. p.: 16–18. 35. p.: 21–21. 43. p.: 24–25. 51. p.: 28–28. 55. p.: 30–28. 59. p.: 33–31
Kiállítások: 16, ill. 18 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Varga József: – Úgy gondolom, hogy ezt a meccset többször nyertük meg, a hármas emberhátrány után már mi uraltuk a mérkőzést, a második félidőben feljavult a védekezésünk, illetve a kapusteljesítményünk is messze jobb volt, mint az első felvonásban.
Mihály Attila: – A negyvenötödik percig kifejezetten jól játszottunk, akkor egyfajta törés állt be a játékunkban, elfogyott az ötletünk, nagyon sokat hibáztunk, a hazaiak ezeket kegyetlenül kihasználták, nem tudtunk reagálni.

AZ ÁLLÁS 
5. FTC-RightPhone 5
3 2 163–157 +6  10(4)
6. Dunaújvárosi NKKSE 5 3 2 182–180 +2  7 (1)
7. Siófok KC 5 2 3 162–170 –8 7(3)
8. Alcoa-Fehérvár KC 5 2 3 157–157 0 6 (2)
Legfrissebb hírek

Pénteken kap ellenfeleket a magyar férfi futsalválogatott az Eb-re

Magyar válogatott
35 perce

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
38 perce

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
42 perce

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
50 perce

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
1 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
1 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
1 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik