Férfi kézilabda: az RK Bjelovar hat játékost küld el bundagyanú miatt

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2010.05.28. 20:12
Címkék
A horvát kézilabda-bajnokságban szereplő RK Bjelovar – amely az 1960–1970-es évek legendás jugoszláv csapatának, a Partizan Bjelovarnak az utóda – hat játékosától megválik, többek között azért, mert bundázással vádolják őket.

„Az egyesületünk június 1-jével hat kulcsjátékossal bontja fel a szerződést. Ennek oka az, hogy a bajnokságban a tizedik helyen végeztünk, a kupában is csalódást okoztunk, a gyenge játék és a küzdeni akarás hiánya mellett pedig felmerült annak a gyanúja is, hogy a sok egygólos vereségünk nem véletlen, hanem a játékosok fogadásának az eredménye" – nyilatkozta Zeljko Maletic klubelnök a zágrábi Vecernji listnek.

„A fogadások egyre nagyobb problémát jelentenek, amiről szinte mindenki hallgat, pedig ma már országos jelentőségű kérdésről van szó, amelyről a szövetségen belül feltétlenül tárgyalni kell. Meggyőződésünk, hogy a játékosok többsége fogadóirodákba jár és fogad a meccsekre. Elég, ha néhányan közülük összefognak, és egy meccsen megkeresik azt a három-négyezer kunát, amekkora a fizetésük" – folytatta Matetic.

A klub felmondott a csapatkapitány Prihicnek (azzal vádolják, hogy nem akart lőni, sőt, még labdát sem akart kapni), Pecinanak („sérülést szimulált, mert nem akart játszani"), Obrannak („halmozta a kiállításokat"), Dragicevicnek, Gotalnak és Djikicnek. A játékosok visszautasítják a vádakat. Milan Prihic csapatkapitány azt állítja, hogy nem szokott fogadni, egyébként is nehéz lenne bundázni egy meccset, viszont ha gyanakodtak rá, akkor már a szezon közepén el kellett volna őt küldeni. Dario Obran szerint ő még sosem fogadott, Josip Pecina viszont bevallotta, hogy havonta egyszer szokott fogadni, de nem a saját csapatára.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
8 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
11 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
12 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
31 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
31 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
34 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
44 perce