Női kézilabda NB I: Kudor Kitti Békéscsabán folytatja pályafutását

2010.04.12. 17:52
A Mondi-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2011 nyaráig szóló szerződést kötött Kudor Kittivel, az ASA-Consolis HNKC irányítójával.

Kudor Kitti 1988. január 22.-én született Debrecenben, pályafutása során korábban szerepelt a DVSC, és a Nyíradony csapataiban, az idény végéig pedig a Hódmezővásárhely együtteséhez köti a szerződése.

A fiatal irányító tagja volt a junior és az ifjúsági nemzeti csapatoknak, jelenleg a B-válogatott keretéhez tartozik.

Kudor Kitti a 2009–2010-es idény alapszakasza során mind a 22 találkozón pályára lépett, és ezeken 111 alkalommal volt eredményes, ezzel holtversenyben a 11. helyen áll a bajnoki góllövőlistán.

A Magyar Kupa idei kiírásában 5 mérkőzésen 28 gólt szerzett a fiatal játékos, a Békéscsaba ellen elveszített bronzmérkőzésen 7 alkalommal volt eredményes.

„Örölök, hogy a Békéscsaba játékosa leszek a következő bajnoki idénytől, mindent meg fogok tenni, hogy az új szezonban is jól szerepeljen a klub a hazai és a nemzetközi porondon. Úgy gondolom, hogy a fejődésem szempontjából is jó döntést hoztam, hiszen olyan együttesbe igazolok, amely a közvetlen élmezőnybe tartozik, és évről évre egyre jobb eredményeket ér el. A Békéscsaba csapatával kiléphetek a nemzetközi porondra, úgy érzem, ez is fontos állomása lehet a fejlődésemnek." – mondta Kudor Kitti a szerződés aláírását követően.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

A Békéscsaba három góllal nyert a Promontor utcában

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 15:49

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42
Ezek is érdekelhetik