Nem volt nehéz beilleszkedni

2010.04.01. 15:29
null
Temes Bernadett (jobbra) legfeljebb Békéscsabán bizonyíthat a svédek ellen (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az első két mérkőzését megnyerő magyar kézilabda-válogatott csütörtök este Svédországban lép pályára az Eb-selejtező 2. csoportjának 3. fordulójában. A magyar keretbe Temes Bernadett hosszabb, Pálinger Katalin rövidebb kihagyás után tért vissza.

A Váci NKSE irányítója legutóbb a 2008-as világkupán szerepelt a válogatottban. Akkor hat gólt lőtt a dánok elleni vereség alkalmával (36–33), most pedig egy újabb északi válogatott, a svéd ellen bizonyíthat.

TEMES LEGFELJEBB BÉKÉSCSABÁN BIZONYÍTHAT

Nem rég érkezett a hír, miszerint Mátéfi Eszter Temes Bernadettet és Tóth Katalint nem nevezte a svédek elleni idegenbeli mérkőzésre. A Vác irányítója és a Békéscsaba beállója így legfeljebb csak a vasárnapi, békéscsabai mérkőzésen léphet pályára az északi csapat ellen.

„Jó újra itt lenni. Régen voltam válogatott, szinte már nem is számolom, mikor volt legutóbb. Vácott megtaláltam magam, szeretek ott lenni, jól is megy a játék – kezdte Temes Bernadett. – Nagyképűség lenne azt mondani, hogy jól játszom, és számítottam a meghívóra. Természetesen gondoltam rá, azért dolgozom, hogy válogatott játékos lehessek."

Ugyan Temes Bernadett szerényen beszélt a saját játékáról, de tény, az utóbbi időben klubcsapatával, a Váccal együtt ő is remekelt, a Debrecen, a Békéscsaba, illetve a Ferencváros elleni győztes rangadókon is kulcsembere volt az alapszakaszban második helyen végző gárdának. Talán ennek is köszönhető, hogy Mátéfi Eszer (aki a juniorválogatottban már volt az edzője) bizalmat szavazott neki.

„Kicsi a világ, mindenkivel játszottam már együtt, ráadásul ebben a csapatban senkinek sem nehéz beilleszkednie – mondta Temes a válogatottbeli társakról. – A játékban érzem még, idő kell, hogy összeszokjak a többiekkel. Ilyen szempontból az irányítónak van a legnehezebb dolga, ő mondja be a figurákat, adja a legtöbb gólpasszt. Szerencsére Tóth Timi rengeteget segít, és az edzések során folyamatosan jönnek elő a régi dolgok. A figurákkal nincs olyan sok gond, nagyrészt mindenki ugyanazokat játssza."

A svédekkel kapcsolatban az irányító elmondta, néhány játékosukat ő is ismeri, és a skandinávok mindenképpen szeretnének legyőzni bennünket, hiszen az Európa-bajnoki kiemelés szempontjából nem mindegy, hogy csoportelsőként vagy másodikként jutnak tovább a kvartettből, amelynek a két együttesen kívül még a csehek és az azeriek a tagjai. A tatai edzőtáborban a mieink az öt egyes védekezést is gyakorolták, nehogy bármivel meglepjék őket a svédek.

„Többen kérdezték, miért nem vagyok olyan mosolygós, mint máskor. Ennek csak az az oka, hogy próbálok nagyon figyelni, mindent elraktározni, és azon dolgozni, hogy egyre jobban érezzük egymást, de egyébként jó kedvem van. Szeretném a váci jó formámat átmenteni a válogatottba is" – bizakodott a 23 éves játékos.

Figyelmezető lehet, hogy a cseheket, akiket mi itthon „csak” négy góllal vertünk meg, a svédek idegenben 28–21-re győzték le. A skandináv válogatott elleni mérlegünk egyébként biztató: 15 győzelem mellett négyszer játszottunk döntetlent ellenük, és kétszer vertek meg minket.

A mieinknél újra csatasorba állt a decemberi vb-t kihagyó Pálinger Katalin is.

„Még az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés után megbeszéltem a kapitánnyal, hogy január elsejétől számíthat a játékomra, ha szüksége lesz rám – nyilatkozta Pálinger Katalin. – Nem arról van szó, hogy önkényesen szemezgetek a lehetőségek közül, erre az eseményre megyek, arra nem, egyszerűen sok volt már nekem a múlt év, visszatérő vállsérülésem is nehezítette az életemet. Az idén viszont újra készen állok a válogatottbeli szereplésre, és ha kellek, az Európa-bajnokságon is részt veszek. Egyáltalán nem érzem most megterhelőnek az ezzel járó munkát, nagyon élveztem az edzéseket, jó volt visszatérni a csapatba."

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
A 2. CSOPORT EDDIGI EREDMÉNYEI
Magyarország–Csehország 24–20
Svédország–Azerbajdzsán 31–11
Csehország–Svédország 21–28
Azerbajdzsán–Magyarország 15–31
Azerbajdzsán–Csehország 19–26
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 2 –  –  59–32  +27 4
2. Magyarország  2 2 –  –  55–35  +20 4
3. Csehország  3 1 –  2 67–71  -4  2
4. Azerbajdzsán  3 –  –  3 45–88  -43  0
Legfrissebb hírek

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
2 perce

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
4 perce

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
15 perce

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
20 perce

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
21 perce

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
55 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
1 órája

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik